Polyàk Viki 18 èves, ès a 2009-2010-es tanèvet tölti most Olaszorszàgban, Velencében. Ő foglalja most össze a tapasztalatait a helyi iskoláról, fogadó családjáról, nyelvtanulásról és még sok egyéb dologról.

Miért pont ezt az országot/nyelvet választottad?

Az emberek nyitottak, jókedvűek, barátságosak és az ország gyönyörű. Voltam már itt a kiutazásom előtt többször is, de mindig lemaradt valami, amit meg akartam nézni, csak nem volt rá elég idő. Először ugyan elgondolkodtam rajta, hogy menjek-e angol nyelvterületre, de aztán úgy döntöttem, angolul majd megtanulok otthon. Jól döntöttem, mert nagyon tetszik a nyelv, és a sok igeidőtől eltekintve elég hamar rákap az ember.

Milyen a kinti iskola? Mik a különbségek a magyar iskolákkal összehasonlítva?

Az iskola, itt is iskola... Azt tanulunk, ami a tanárok tanítanak. Különbség, hogy szombaton is van tanítás, és iskolától függően, egy-két délután is. Én képzőművészeti iskolában vagyok, így kétszer egy héten három-három órám van délután. Az alap tantárgyakon kívül van még filozófia, hittan, viszont nincs nyelvtan. Persze irodalom igen. A filozófiával meg lehet küzdeni, akkor is, ha valaki nem szereti, és a hittantól sem kell megrémülni, mivel nem csak a katolikus hitet oktatják, hanem mindent egy kicsit, így teljesen új "világokról" tanul az ember. A szabályok olyanok, mint nálunk, viselkedni tudni kell. Menza nincs, csak bár, amit a 3. óra utáni szünetben (csak ekkor van szünet, 10-15 perc) nem lehet felismerni, mert mindenki ott van. Megesszük az uzsonnánkat, amit általában nem otthonról hozunk, hanem veszünk egy pizzát, egy szendvicset, és beszélgetünk. Testnevelés óránk van, viszont nincs délutáni sport. Nálunk vannak rajzszakkörök, szobrász szakkörök, de más nincs.

Mennyire beszélted a nyelvet mikor kikerültél és mennyit fejlődtél?

Hàt, a nyelvet nem nagyon beszéltem. Vagyis tanultam sokat, mielőtt kiutaztam volna, aztán 3-4 hónapig nem beszèltem, vége lett az iskolának, így elég sokmindent elfelejtettem. Mondjuk, hogy a nyelvtudásommal nem tudtam elkavarodni az utcán, tudtam kérni a boltban, amit szerettem volna. Szerencsére a családom mindig beszél, így elég hamar rámragadt a nyelv. Persze azért nem volt elég csak hallgatni, mert a sok igeidő összezavarja az embert. Vannak olyan dolgok, ami nekünk nem logikus, de ez van. Ki kellett kapcsolnom a magyart, amikor elkezdtem beszélni, és akkor minden rendben volt. Most már a magyarral vannak gondjaim.

Milyen a fogadó család?

Itt testvérem nincsen, egy házaspár a fogadó családom. Nem túl fiatalok, de annál fiatalosabb a felfogásuk. Nagyon rendesek velem, jó a kapcsolatunk, mint nagynéni és nagybácsi az unokahúggal. Szeretem a gyerekeket, de úgy gondoltam, lényegtelen, lesznek-e  a családban. Nem ettől jó egy fogadó család. Mintha otthon lennék, kiveszem a részem a házi munkából, sokszor együtt főzünk, aztán mindhárman leülünk az asztalhoz, és miközben jóízűen eszünk, beszélgetünk. Még itt vagyok, de már megbeszéltük, hogy egy hónappal a hazautazásom után visszajövök.

Mit csinálsz a szabadidődben?

Mivel otthon is táncoltam, az első dolgaim közt volt, hogy itt is keressek egy tánciskolát. Ez hál’ Istennek sikerült, ott is barátokra leltem. Sokszor az osztálytársaimmal megyünk csak úgy sétálni a központba, mint mindenki más, vagy ha nem velük, akkor itt a közelben lakik egy mexikói lány, aki ugyanúgy az into-val jott ki, és vele megyunk valahová. Vasárnaponként a családdal sosem vagyunk otthon, megyunk a hegyekbe, új városokba, egyszóval világot látunk.

Utaztál-e az országon belül, és ha igen merre-kikkel?

Legtöbbször a családdal utazunk. Vagy a hegyekbe, ahol mindig 2 méter hó van, vagy éppen Triestet látogatjuk meg, mikor hogy. Az osztállyal voltam egy napot Milánóban, és március elején lesz egy öt napos osztálykirándulás Rómában. Velencét már ismerem mint a tenyerem (mint Padovát, ahol az iskolám van), oda egyedül is sokszor elmegyek, voltam már Veronában Trevisoban, stb..

Mi hiányzik a legjobban Magyarországról? Van-e honvágyad, és ha igen, hogy birkóztál meg vele?

Magyarországról legjobban az unokahúgom hiányzik, aki a kiutazásom előtt 2 hónappal született. Na és a jó magyar húsleves.:) Viszont honvágyam nincsen. Anyával beszélek minden szombaton, a testvéreim, barátaim minden hónapban egy jó hosszú összefoglaló levelet írnak nekem, és kész. Most itt vagyok, itt van a családom, itt vannak a barátaim.

Okozott-e valami nehézséget a kint tartózkodáskor?

Az egyetlen nehézség az volt, amikor kitört az influenzajárvány. Egy kisebb vita volt belőle, mivel én nem akartam beoltatni magam, ahogy senki más sem a suliban, de aztán ezt elfogadta a kinti családom is.

Van-e valamilyen olyan jó tanács, tapasztalat, amit megosztanál azokkal, akik most utaznak?

Jó tanács az mindig akad, amit aztán valaki megfogad, valaki nem. Az enyém az az, hogy ha itt vagytok, tényleg foglalkozzatok az itteni családotokkal, barátaitokkal, és ne mindig Magyarorszàggal.

Köszönjük az interjút Vikinek és az őt utaztató Into Hungarynak.