Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói is felszólaltak a Magyar Képzőművészeti Egyetemen több mint három évvel ezelőtt megerőszakolt hallgatótársuk ügyében, akinek az erőszaktevőjét a bíróság felmentette.
Hiába ismerte be egy üzenetben a tettét, a bíróság felmentette azt a férfit, aki több mint három évvel ezelőtt megerőszakolt egy lányt a Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában.
Ahogyan arról korábban az Eduline-on is beszámoltunk, az ítélet miatt az egyetem több száz hallgatója háborodott fel és tiltakozott véres lepedőkkel és bugyikkal, az MKE hallgatói önkormányzata pedig arról írt, hogy megrázónak tartják a történteket, az áldozat mellett állnak, és elítélik a bíróság döntését.
Az intézményben hallgatói fórumot is tartottak, részben amiatt, mert míg az erőszaktevő gond nélkül kijárta az egyetemet és megszerezte a diplomáját, addig az áldozat egyéni tanrendben fejezte be a tanulmányait, nehogy összefusson a bántalmazójával.
A fórumon Dr. Dóczi Gergely kancellárt és Dr. Erős István rektort kérdezhették a hallgatók, az áldozatot pedig Mérő Vera képviselte.
A jogvédő szerkesztőségünknek a fórum után arról beszélt, hogy a vezetőség semmilyen szinten nem vállalt felelősséget és Dóczi Gergely szóhasználatával és kommunikációjával is csak tovább borzolta az egyébként is pattanásig feszült indulatokat. A kancellár ugyanis az esetet konfliktusnak nevezte. Olyat is mondott, hogy a hallgatók biztonságáért kizárólag a hallgatók felelnek.
„Ami a fórumon történt az definíció szerinti intézményi abúzus” - jegyezte meg Mérő.
Kiállnak a hallgatótársuk mellett
A Képzőművészeti Egyetemen történtek és az ítélet nem csupán az intézmény saját hallgatóit háborították fel, hanem más egyetemek diákjait is.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói önkormányzatai a Facebookon tették közzé, hogy kiállnak az áldozat mellett.
- fogalmazott az ELTE HÖK, amely szerint a magyar jog egyik legsúlyosabb hiányossága, hogy ,,a jelenlegi szabályozás nem a beleegyezés hiányát tekinti a szexuális erőszak alapjának, hanem elsősorban a testi kényszert, fenyegetést vagy cselekvőképtelenséget."
A BGE Hallgatói Önkormányzata pedig arról írt; hogy elutasítanak minden olyan magatartást, amely félelmet, kiszolgáltatottságot vagy kényszert teremt, és amely az emberi méltóságot sérti.
Arra kérünk minden hallgatót és oktatót, hogy ne fordítsa el a fejét, amikor igazságtalanság történik, hanem legyen része a megoldásnak
- írják.



