Kevés az olyan hallgató, aki nem dolgozik az egyetem alatt
Egyre inkább növekszik az aránya azoknak, akik külföldön szeretnének tartós munkát találni, viszont az adatokból az is kiderül, hogy ez egyre kevesebbeknek sikerül.
Egyre inkább növekszik az aránya azoknak, akik külföldön szeretnének tartós munkát találni, viszont az adatokból az is kiderül, hogy ez egyre kevesebbeknek sikerül.
A Magyar Szakszervezetek Szövetsége (MASZSZ) szerint a döntés több ezer olyan munkavállalót érinthet, akik egészségügyi problémáik miatt nem kaptak végkielégítést.
A 20 éves kecskeméti lánynak volt annyi lélekjelenléte, hogy a tabletjén a kamerát bekapcsolta.
Tegnap elindult a 35. HVG Állásbörze, ahol több mint 1000 állással, ingyenes CV-írás tanácsadással és érdekes előadásokkal várják a látogatókat. A mai előadásokon többek között olyan témáról lesz szó, hogy hogyan használható a mesterséges intelligencia az álláskeresésben, illetve Tomán Szabina vállalkozó is megosztja gondolatait azzal kapcsolatban, hogy miként érdemes karriert váltani.
Az egyetemisták több mint fele dolgozik egyetem mellett, ami nem meglepő, hiszen a lakhatás, a könyvek, a jegyzetek, az étkezés és persze a szórakozás nem kevés pénzbe kerülnek. Az ösztöndíj, a szülői támogatás mellett diákhitelből is fedezhetitek a plusz költségeiteket, de akár munkát is vállalhattok.
Az ország top 10 legmagasabb bruttó átlagkeresete meghaladja az 1 500 000 forintot, négy munkakörrel pedig a kétmillió forintot is el lehet érni.
A dolgozó fiatalok mintegy 30 százaléka tervezi, hogy külföldön dolgozna. Majdnem olyan sokan indulnának útnak, mint tíz évvel ezelőtt - derül ki a K&H ifjúsági index friss, harmadik negyedévben készült felméréséből, amely a 19-29 évesek tanuláshoz és munkához fűződő viszonyát vizsgálta.
A munkahelyi stressz a munkavállalók 77 százaléka tapasztalta már élete során - derült ki az Amerikai Pszichológiai Társaság 2023-as felméréséből.
A pedellus szót ma már legfeljebb irodalmi művekből ismerjük. Milyen munkát végeztek ők, és egyáltalán milyen bot van a kezükben? Elmondjuk.
A gólyák 69 százaléka szeretne dolgozni az egyetemi évei alatt. A többség tanulás mellett annyit szeretne keresni, mint amennyi egy több éve tanító pedagógus fizetése.
A járványidőszak alatt kényszer, ma már viszont lehetőség az otthoni munkavégzés, ami néhány hónap alatt teljesen átformálta a munkahelyi kultúrát.
A vállalkozásoknál dolgozók 49 százaléka elégedetlen a fizetésével, 52 százalékuk egy éven belül munkahelyváltást is tervez - derült ki a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder szeptember közepén elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.
Egy-két kivétellel szinte mindenhol 350 fölötti volt a ponthatár 2024-ben az idei felvételi legnépszerűbb képzésein.