Kiderült, mennyit költenek a 30 év alattiak karácsonyi ajándékra
Eláruljuk, többet költenek, mint tavaly.
Eláruljuk, többet költenek, mint tavaly.
Tényleg elveszítette a fiatalokat a Fidesz? Ifjúságkutatók és politológusok szerint a rendszerben látszólag nincs társadalmi mobilitás, a fiatalok pedig nepotizmust és kulturális elidegenedést tapasztalnak.
Bejegyzésében azt is kiemeli, hogy miközben skandálják a kormányellenes rigmusokat, figyeljenek oda, hogy milyen országot hagynak majd örökül a gyerekeiknek.
Minden ötödik megkérdezett valamilyen tekintélyelvű kormányzást részesítene előnyben.
A munkáshitelt felvevő fiatalok az összeget főként lakhatásra és vállalkozásra fordítják.
Az Eurobarométer többek között kitért a fiatalok országhoz és a nemzethez való kötődésére is, és arra, hogy mitől tartanak a leginkább.
Először eltávolították, majd egy új verziót tettek az eredeti videó helyére.
A Facebookra feltöltött videóban azt reklámozza a kormány, mennyire jó Magyarországon fiatalnak lenni.
A támadásra az amerikai hírszerzés figyelmeztetett, a fiatalokat még a hétvégén egy budapesti söröző előtt fogták el.
Ebben is jócskán az uniós átlag alatt vagyunk.
Havi fejenként 280 ezer forintból már nagyon jól meg lehet élni a 25 év alattiak szerint - derült ki a KSH legfrissebb adataiból.
Orvos, ügyvéd helyett mérnök, szerelő vagy éppenséggel programozó - egy friss kutatás szerint a magyarok ezeket a foglalkozásokat érdemes választania a fiataloknak.
2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.