Túlzott lelkesedéssel kezdődik, majd frusztrációval, motiválatlansággal, csendes kilépéssel, végül pedig felmondással, vagy komoly egészségügyi problémákkal végződik. A burnout-szindróma, vagyis kiégés 2019 óta hivatalosan is elismert egészségügyi állapot, ami fizikailag és szellemileg is megterheli a munkavállalókat. Kiváltképp, ha pályakezdőkről van szó.
"Hónapok óta úgy éreztem lefekvés előtt, hogy még az a pár lépés is meghaladja az erőmet, amit a kanapétól az ágyig meg kell tennem. A nyaralás nyomasztott - pontosabban a nyaralás is csak egy újabb tétel volt a tennivalók listáján - amit le kellett tudnom. Vágytam a barátaim társaságára, ugyanakkor a terhemre voltak, de miután New Yorkból Montanába költöztem, képtelen voltam időt szánni új barátságok kialakítására. Zsibbadt voltam és érzéketlen. Egészen eltompultam."
Bár ez a vallomás egy amerikai író és újságíró, Anne Helen Petersen tollából származik a Jöttünk, láttunk, elegünk volt című kötetének első fejezetéből, valószínű, hogy már ebben a néhány sorban is rengetegen magukra ismernek, néhány sorral később pedig a "diagnózissal" is szembesülnek, vagyis azzal, hogy kiégtek.
Az amerikai FlexJobs nevű vállalat és a Mental Health America (MHA) 2020 júliusában 1500 munkavállaló bevonásával végzett közös felmérése arra mutat rá, hogy a munkavállalók körülbelül 75 százaléka már tapasztalta magán a kiégés tüneteit, 76 százalékuk pedig arra is igennel válaszolt, hogy a munkahelyi stressz hatással van a mentális egészségére. Egy másik, már hat ország több mint tízezer dolgozójának bevonásával 2021 tavaszán készült felmérés pedig arra is felhívja a figyelmet, hogy legveszélyeztetettebb korcsoport a 18-30 év közötti fiatal munkavállalók, közülük is kiváltképp a nők.
"Nem ismertem fel a bajt, mert az érzéseim egyáltalán nem hasonlítottak arra, ahogyan a kiégést valaha is jellemezték vagy leírták"
Bár a burnout-syndrome, vagyis a kiégés fogalmát először 1974-ben használta Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus, a kifejezés 2019-ben hivatalosan is elfoglalta a helyét az Egészségügyi Világszervezet, vagyis a WHO betegségeket és rendellenességeket jegyző listájában. Forrásaként a munkahelyi stresszt jelölték meg. A tünetek között pedig egyaránt felsorolnak testi és lelki panaszokat, olyanokat, mint a kimerültség, a munkához kapcsolódó negatív attitűd, a csökkent hatékonyság, továbbá olyan fizikai panaszok, mint a magas vérnyomás, az izom- és fejfájás, az alvászavar, később pedig akár a szívproblémák.
Mindezek azonban nem egyszerre jelentkeznek. A korábban már emített könyvben a szerző azt írja, ő maga hevesen tiltakozott, amikor a felettese felvetette, hogy talán kiégett.
"Nem tapasztaltam hirtelen zuhanást, nem omlottam össze, és nem regenerálódtam a tengerparton vagy egy magányos erdei lakban. Azt gondoltam, a kiégés olyan, mint a nátha: elkapod, aztán kigyógyulsz belőle - így aztán egyáltalán nem ismertem fel a problémát"
- részletezi.
Pedig a jelenségre egyre több kórház és egészségügyi intézmény is felhívja a figyelmet. Elég csupán beütni az internet keresőjébe és találatok tömkelegeiben figyelmeztetnek amerikai, ázsiai, nyugat-európai és magyar kórházak és egészségközpontok is a tünetekre, amiknek hosszú távú, kezeletlen fennállása akár depresszióhoz is vezethet, és a függőségek kialakulását is elősegítheti.
Meglepő módon ugyanakkor a kialakulásához a túlzott lelkesedés vezet, a dícséret hajszolása és az önként vállalt extra munkák nagy mennyisége, amelyek miatt háttérbe szorul a magánélet, és egyenes út vezet a szociális kapcsolatok romlásához, a frusztrációhoz, majd a közönyösséghez, a motiválatlansághoz, esetenként pedig a munkahelyi kapcsolatok romlásához és a felmondáshoz is.
De miért pont a fiatalokat érinti a legjobban?
Az amerikai szerző könyvének középpontjában az 1981 és 1996 között született Y generáció, vagyis a milleniálok állnak, szimplán azért, mert a szerző is ebbe a korcsoportba tartozik, és igyekszik eloszlatni azokat a sztereotípiákat, hogy a generációja lusta, nárcisztikus, céltalanul bolyong a világban, kedve szerint váltogatja a munkahelyeit és a sikertelenségét csak magának köszönheti, véletlenül sem annak, hogy a korábban ismert világ a 90-es évekre teljesen kifordult a sarkából.
Számos kutatás mutat rá ugyanakkor arra, hogy ez az első olyan generáció, ami rosszabbul él, mint a szülei. Míg ugyanis korábban az volt a jellemző, hogy a családból kirepülő fiatalok azonnal saját házba költöztek, a 2008 környékén munkába álló milleniálok voltak az elsők, akik ezt nem tudták önerőből megtenni. Nem azért, mert lusták lettek volna, hanem mert a gazdaság, az infláció és a válságok egyszerűen ezt nem tették lehetővé, így a saját otthon vásárlása a legtöbb esetben hosszútávú cél lett, amihez éves, vagy évtizedes spórolás, önkontroll, és persze állandó munka vezet. Egyenes út tehát a kiégéshez.
Ez a fajta hajszoltság pedig sajnos a fiatalabb generációk tagjai között is terjed. Korábbi cikkünkben Karner Orsolya, az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének egyetemi adjunktusa, a Mentális Jóllét és Alkalmazott Egészségpszichológia a Felsőoktatásban Kutatócsoport vezetője arról számolt be, hogy a kiégés előfordulásának gyakorisága a felsőoktatásban tanuló hallgatók körében is 31,5 százalék. Az EFOTT és a HÖOK közösen készített, az egyetemisták lelki egészségével foglalkozó kutatásából pedig az is kiderült, hogy 41 százalékuk tapasztalt szorongást az utóbbi időben, 62 százalékuk sokszor túlterheltnek érezte magát, a kérdőívet kitöltők több mint fele pedig alvásproblémát és a kiégés jeleit is tapasztalta már magán.
„A hallgatók a napi 4-8 órát töltenek az intézményekben folyamatos teljesítményhelyzetekben, folyamatos társas alkalmazkodási elvárásoknak kell megfelelniük, hosszú időn keresztül kell intenzíven koncentrálniuk. Mindezek miatt stresszt élnek meg, tartós érzelmi és mentális terhelésnek vannak kitéve” - mondta akkor Karner Orsolya lapunknak.
„A gyerek először játsszon, és ha ebben elfáradt, akkor majd kedvvel, önként veti magát a tanulásra. Mert a gyerek nem lusta, hanem kezdettől fogva mérhetetlenül kíváncsi, és igyekszik elsajátítani a világot. Lustává csak akkor lesz, ha igényeit, testi és lelki szükségleteit újra és újra semmibe veszik…”
Részben erre mutat rá a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány tavalyi jelentése is, ami szerint 2022-ben 830 kiskorú kért segítséget öngyilkossági kísérlet vagy késztetés miatt, a Kék Vonal alapítványnál pedig 996-an jelentkeztek önsértés miatt. Bár azt nem tudni, hogy a segítséget kérő gyerekek esetében mi váltotta ki ezt a reakciót, Budavári Eszter, a Mindwell Pszichológiai Központ lapunknak nyilatkozó pedagógiai szakpszichológusa akkor a rendkívüli stresszhelyzetet tette felelőssé, a szinte már "általános" kamaszkori problémák mellett a korábbi világjárványt és a jelenleg is dúló háborúkat, továbbá a családi problémákat, a vizsgákat, a felvételit, a diákok túlhajszoltságát.
Ha pedig egy gyerek már gyerekkorában kiég, nehéz megmondani, hogy a felnőtt életettel és a munkával járó stresszel hogyan tud majd megküzdeni.
Hogyan lehet kezelni?
Mivel a jelenség szinte tömegesen fenyegeti és érinti a munkaerőpiacot, a "csendes felmondás" vagy "csendes kilépés" (silent quitting) problémája pedig a 2021 és 2022-es év egyik legégetőbb munkaerőpiaci problémája volt. Mára a cégek és az azokon belül dolgozó HR-esek többsége kiemelt figyelmet és energiát fordít a munkavállalók mentális jóllétére és a kiégés jeleinek észrevételére, hiszen a munkavállalók csendes, munkától való elszakadása, később pedig a valós felmondásuk is évente több milliárd forintba kerül a munkáltatóknak.
A problémával kapcsolatban azt írják, a legjobb megoldás a megelőzés, a rendszeres munkahelyi szűrések, tréningek, esetleg pszichológiai konzultáció biztosítása, ha viszont már megtörtént a baj, a kiégést csak változtatással, a munkahelyi környezet átalakításával, munkahelyváltással, a munka és magánélet egyensúlyának tudatos helyrehozásával lehet kezelni.
