#burnout

Felnőttképzés Székács Linda

Évente több milliárdos károkat okoz a munkaerőpiacnak a kiégés, ami leginkább a fiatal munkavállalókat érinti

Túlzott lelkesedéssel kezdődik, majd frusztrációval, motiválatlansággal, csendes kilépéssel, végül pedig felmondással, vagy komoly egészségügyi problémákkal végződik. A burnout-szindróma, vagyis kiégés 2019 óta hivatalosan is elismert egészségügyi állapot, ami fizikailag és szellemileg is megterheli a munkavállalókat. Kiváltképp, ha pályakezdőkről van szó.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.