Kilenc egyetem és a HUN-REN is részt vesz az új űripari hálózat létrehozásában Magyarországon
Az egyetemek kutatási tevékenységét az űrkutatás különböző területeire fogják kibővíteni.
Az egyetemek kutatási tevékenységét az űrkutatás különböző területeire fogják kibővíteni.
A szerződésben a legfontosabb célokat, képzési irányokat és a budapesti campus tervezett helyszínét is rögzítették.
A CEU teljes mértékben megfelel a magyar hatóságok és New York állam közötti megállapodásban meghatározott, az Egyesült Államokban végzett oktatási tevékenységről szóló követelményeknek - írja közleményében az egyetem.
Területfejlesztési megállapodást kötött négy felsőoktatási intézmény.
Keretmegállapodást kötött a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma és az OTP Bank a két intézmény hosszú távú együttműködéséről - jelentette be Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Nagy János, a centrum elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy az intézmény nem egyetemként, hanem egyetemek "beszállítójaként" működik majd.
A közigazgatás túlzsúfolt, a bíróságokon és ügyészségeken kevés a hely. A közjegyzői pálya „kihalásos alapon” működik, ügyvédből pedig Dunát lehet rekeszteni. Ennyire sötét lenne a frissen végzett jogdoktorok jövője, vagy van kiút is? Az okosok szerint van: konkrét elképzelésekkel, és egy részterületre fókuszált tudással a nagy cégek kapkodnának a jogászok után.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá december 2-án a MOL a Budapesti Corvinus Egyetemmel, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, valamint a Szegedi Tudományegyetemmel. A közös kutatói munkára, az oktatók továbbképzésére, illetve a hallgatók gyakorlati ismereteinek bővítésére vonatkozó együttműködést már korábban a Pannon Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel és a Debreceni Egyetemmel is megkötötte az olajipari vállalat.
Együttműködési megállapodást kötött Magyarország két vezető felsőoktatási intézménye, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem 2008. november 17-én. A szakmai stratégiai szövetség az oktatási-kutatási tevékenységek összehangolásával a magas színvonalú képzés biztosítására törekszik, miközben szélesebb, kiszámíthatóbb, a munkaerő-piac kívánalmait teljes mértékig kielégítő képzési kínálatot teremt.
A Bosch és a Budapesti Műszaki Főiskola hosszútávú együttműködési megállapodást kötött. A Neumann János Informatikai Kar Smart and Small Car kifejlesztésébe kezd egy tizenötmillió forintos projekt keretében.
Már csak egy napja maradt azoknak, akik 2026 februárjában szeretnék megkezdeni tanulmányaikat valamelyik egyetemen vagy főiskolán. A keresztféléves felvételi határideje november 15-én, éjfélkor lejár - mutatjuk, mire érdemes figyelni az utolsó órákban, milyen szakok közül lehet választani, és hogyan számítják a pontokat.