Mégsem egyetemként fog működni az Aquincumi Technológiai Intézet Felsőoktatás
Eduline

Mégsem egyetemként fog működni az Aquincumi Technológiai Intézet

A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy az intézmény nem egyetemként, hanem egyetemek "beszállítójaként" működik majd.

A lap ismertetése szerint júniusban egy tesztszemeszterrel kezdődik az oktatás a Bojár Gábor Graphisoft-elnök alapította Aquincumi Technológiai Intézetben (AIT), majd ennek tapasztalatai alapján jövő februárban indul a rendes oktatás.

A napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint az AIT szeretne cégszerűen működni, az oktatókat nemcsak készpénzzel, hanem részvényopciókkal is honorálnák.

A tesztszemeszterre a diákokat az a hét egyesült államokbeli egyetem (köztük a Princeton) küldi, amelyekkel az AIT együttműködési megállapodást kötött, s amelyek tanácsaikkal és folyamatos monitorozással segítik majd az intézmény működését. A nyári tesztszemeszteren várhatóan 20-30 hallgató vesz részt, a létszámot néhány év alatt 100 főre szeretnék emelni. A várakozások szerint elsősorban az Egyesült Államokból érkeznek majd a hallgatók, a férőhelyek 10 százalékát pedig műegyetemista diákok számára tartják fent, akik térítésmentesen vehetnek részt az oktatáson - ismereti a lap.


mti

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.