Áttörést értek el a Corvinus hallgatói: maradhatnak a nyelvórák és a tanárok is Felsőoktatás
Palotás Zsuzsanna

Áttörést értek el a Corvinus hallgatói: maradhatnak a nyelvórák és a tanárok is

Decemberben még az összes kis nyelvi órát kiszervezték volna, és a nyelvtanárok elbocsátása is napirenden volt. Most azonban úgy tűnik, a hallgatói nyomás hatására a nyelvi kurzusok és tanáraik állásai is – legalább a tavaszi félévben – megmaradhatnak. Az egyeztetések továbbra is zajlanak, jelenleg átmeneti formában zajlik az oktatás az egyetemen.

A Corvinus nyelvórái körüli feszültség már tavaly decemberben is komoly indulatokat váltott ki az egyetemi polgárság körében.

Mi történt eddig?

Már tavaly decemberben eljutott szerkesztőségünkhöz a hír, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem vezetése radikálisan átalakítaná a nyelvoktatást. Az elképzelések szerint jelentősen csökkentették volna a tanulható idegen nyelvek számát, több nyelvi kurzus pedig már 2026 januárjától megszűnhetett volna.


A tervek szerint a spanyol, francia, olasz, orosz, arab és kínai nyelvi kurzusokat megszüntették volna eredeti formájukban – vagyis az egyetem falain belül, belsős oktatók bevonásával –, és az oktatást külső partnerekkel, nagykövetségeken és különböző kamarákon keresztül szervezték volna meg. Ez a modell azonban azt is jelentette volna, hogy a jelenlegi nyelvtanárok elveszítik az állásukat.


Az egyetem vezetése a döntést azzal indokolta, hogy állításuk szerint a nyelvi kurzusokat a hallgatók mindössze 7 százaléka veszi igénybe.


A bejelentés hatalmas felháborodást váltott ki a Corvinus hallgatói között. A tiltakozás végül két felvonásban zajló tüntetéssé nőtte ki magát: először az egyetem épületén belül, majd később a főépület előtt demonstráltak a diákok. A tiltakozások során az is egyértelművé vált, hogy az egyetem vezetésének érvelése több ponton sem állja meg a helyét. A hallgatók beszámolói szerint a nyelvi kurzusok korántsem kihasználatlanok, sőt ennek épp az ellenkezője igaz. Többen arról számoltak be, hogy a nyelvi tárgyak „másodpercek alatt telnek be”, és jellemzően három-négyszer annyian szeretnének nyelvet tanulni, mint ahány hely ténylegesen elérhető.

Tárgyalások a HÖK és a vezetőség között

A kialakult helyzetre reagálva a Hallgatói Önkormányzat több körben is egyeztetéseket kezdeményezett az egyetem vezetésével, a hallgatók bevonásával. A tárgyalások során a diákok egyértelművé tették, hogy nem hajlandók elfogadni a nyelvoktatás leépítését és oktatóik elbocsátását.

Az egyeztetések eredménye végül fordulatot hozott az ügyben.

Maradnak a nyelvek – egyelőre biztosan

A HÖK ma tette közzé Facebookon a legfrissebb fejleményeket a nyelvoktatás jövőjéről. Tájékoztatásuk szerint a tavaszi félévben biztosan nem változik a jelenlegi rendszer:

A tegnapi nap eredményeként egy dolog biztosan kijelenthető: a tavaszi félév a jelenlegi struktúrával, a jelenlegi nyelvekkel és oktatókkal indul/működik tovább.

"A tárgyalások során ismét megerősítettük, hogy továbbra is kiállunk a közösen megfogalmazott elvárásaink mellett. A tegnapi konstruktív egyeztetéseken közelebb kerültünk egy olyan kompromisszumos megoldáshoz, amely a hallgatói követelések megtartása mellett mind az egyetem, mind a hallgatók számára a lehető legkedvezőbb konstrukciót teremti meg, és amelyben várhatóan minden idegen nyelv meg fog maradni.”

Átmeneti formában zajlik az oktatás az egyetemen

A Budapesti Corvinus Egyetem honlapján közzétett állásfoglalás alapján:

  • Azok a hallgatók, akik a Nemzetközi gazdálkodás és a Nemzetközi tanulmányok alap–, továbbá a Nemzetközi tanulmányok és a Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszakokat végzik, és a kötelező második nyelv elsajátítását már elkezdték, vagy most kezdik, a tavaszi félévben is változatlan feltételekkel vehetik igénybe a nyelvtanulást.
  • Az előzetes tárgyfelvételi időszakban a spanyol, francia, olasz, orosz, portugál, kínai, arab kurzusok kizárólag számukra nyílnak meg. A többi nyelvi kurzus minden hallgató számára elérhető lesz az előzetes tárgyfelvétel kezdetétől.
  • A végleges tantárgyfelvétel hetében a többi szak hallgatói is elérik a spanyol, francia, olasz, orosz, portugál, kínai, arab nyelvi kurzusokat is, a csoportokban fennmaradó helyekre iratkozhatnak fel.

Az igények beérkezését követően mérlegeli az egyetem, hogy mely kurzusok esetében lenne még igény és kapacitás újabb csoportok nyitására.

A nyelvoktatás új modelljének kidolgozását elkezdtük. A Corvinus vezetése egyeztetéseket folytat az egyetem Hallgatói Önkormányzatával, a hallgatókat képviselő informális szerveződéssel, a nyelvi központ szakmai irányítójával és munkatársaival, valamint a Szenátussal is. Az érintettek számára elfogadható, hatékony, gazdaságilag fenntartható új szolgáltatási modell bevezetésére a következő, 2026-27-es tanév őszi félévében kerül sor.

 

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.