Immár hét egyetemmel kötött stratégiai megállapodást a MOL Felsőoktatás
Edupress

Immár hét egyetemmel kötött stratégiai megállapodást a MOL

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá december 2-án a MOL a Budapesti Corvinus Egyetemmel, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, valamint a Szegedi Tudományegyetemmel. A közös kutatói munkára, az oktatók továbbképzésére, illetve a hallgatók gyakorlati ismereteinek bővítésére vonatkozó együttműködést már korábban a Pannon Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel és a Debreceni Egyetemmel is megkötötte az olajipari vállalat.

Immár hét felsőoktatási intézménnyel alakított ki szorosabb kapcsolatokat a MOL, mely együttműködések a vállalatok szakember-igényének feltérképezését, a tananyag-fejlesztését, a gyakorlatorientált képzés erősítését, a tudományos és vállalati regionális kapcsolatrendszer megismerését és kiaknázását szolgálja. Az együttműködésnek köszönhetően az egyetemek a vállalattal közösen szakmai továbbképzési programokat indítanak, a MOL szakemberei pedig részt vesznek a nappali tagozatos, illetve továbbképző tanfolyamok diákjainak oktatásában.

Az olajipari cég a szakmai támogatás mellett anyagi forrásokkal látja el az intézményeket, melyből az egyetemek az infrastruktúrát, az oktatási, valamint a nemzetközi mesterképzési programokat fejleszthetik. Továbbfejlesztik az együttműködést ezen kívül a partnerek az innovációs és az eredményorientált kutatás-fejlesztési feladatok kidolgozásában, de vállalják azt is az intézmények, hogy a MOL profiljába illeszkedő gazdasági és műszaki elemzéseket végeznek. Az együttműködés kiterjed a kutatói tudományos fokozat megszerzésének területén is, hiszen a partnerek az ilyen típusú munkák során a kutatások egy részét a másik félnél végzik majd.

Három évvel ezelőtt már együttműködési megállapodást írtak alá a felek, most pedig ismét három évre szóló megállapodást láttak el kézjegyükkel az intézményi vezetők, illetve a MOL elnök-vezérigazgatója. Hernádi Zsolt az aláíráskor hangsúlyozta: a felsőoktatási intézményeket partnerekként kezelik, a velük kötött együttműködés esetében pedig "nem támogatásról van szó, hanem egy olyan megállapodásról, melyben minden fél csak nyerhet."

 

edupress

 

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.