Drága mulatság a szalagavató: a ruhák, a tánctanár, a terembérlés és a bankett ára gyakran meghaladja egy átlagos havi fizetés összegét. Míg egyes családok éveken át gyűjtik a pénzt a végzős év kiadásaira, mások számára a rendezvény megfizethetetlen luxus.
A végzős év legjobban várt eseménye a szalagavató, a ballagás előtti utolsó nagy, közös ünneplés egy osztály életében, amihez a szimbolikus szalagtűzésen kívül a legtöbb iskolában hozzátartozik a keringőzés, az osztálytánc és egyéb műsorelemek is. A mulatás ugyanakkor évről évre nagyobb összegeket emészt fel a családi kasszából. A ruhabérlés vagy a varratás költsége a fiúk és lányok esetében is több tízezer forintnál kezdődik, amihez hozzáadódik a cipő, a fodrász, esetleg a smink költsége. De még ha ezek nincsenek is, akkor is fizetni kell a
- meghívókért,
- fotósért,
- terembérlésért,
- tánctanárért,
valamint a szalagavatót követő bankettért, aminek része a szintén komoly összegekbe kerülő vacsora is.
,,Az én lányomnak is most lesz a szalagavatója. A ruhabérlés 40 000 forint, a cipő 7000, a táncoktatás fejenként 4000, az after parti pedig 4500/fő. A sminket megoldja, a fodrász még nem tudom, mennyi lesz. Egyelőre ennyiről tudok" - írta lapunk számára egy szülő, akinek összeszámolva tehát eddig nagyjából 55 000 forintjába kerül a gyereke szalagavatója.
És mi igyekeztünk a legolcsóbban megúszni
- jegyezte meg ezzel kapcsolatban a Szülői Hang Facebook-csoportjában.
A határ pedig tényleg a csillagos ég, kiváltképp a ruhák tekintetében. Találtunk például olyan budapesti szalont, ahol a lányok keringőruhájának bérleti díjai 150-290 ezer forint között vannak; mindezt azért, hogy egyetlen estén át viseljék. De varratni sem sokkal olcsóbb, és a fiús szülőknek is mélyen a zsebükbe kell nyúlni. Egységes öltönyt, inget, övet és nyakkendőt varratni a beszámolók szerint például 60-70 ezer forintba kerül.
,,Tavaly végzett a nagyfiam. A szalagavatóra és a ballagásra egyforma kétrészes öltönyt varrattunk. Ez 60.000 ft/ fő volt inggel, nyakkendővel és övvel együtt" - írta például Rita.
Viszont ők ezt legalább egynél több alkalommal viselhetik. A szalagavató után felvehetik a ballagásra, az érettségire, később pedig egyéb rendezvényekre, esküvőkre, temetésre, akár az egyetemi diplomaosztóra is. Ennek az ára tehát a többszöri használatból adódóan úgymond megtérül.
Évek alatt gyűjtik össze
Ami jó hír lehet minden család számára, hogy a szalagavató és a végzős év költségeinek nagyrészét az iskolák többségében nem egyszerre kifizetni.
Szülők beszámolói szerint vannak olyan középiskolák, ahol ezekre a nagyobb kiadásokra úgy "szedik össze" a pénzt, hogy a havi osztálypénz összege már 9. osztálytól kezdve valamivel magasabb, néhány ezer forint.
Ezt a kiadást a családok könnyebben kalkulálják bele a havi kiadásaikba, mint az egyszeri több tízezer forintos összegeket. Anna szerint például náluk eddig 15 ezer forint volt az éves osztálypénz, aminek az összege most, az utolsó évben felemelkedett 35 ezer forintra. Ez havi 3500-4000 forint befizetését jelenti. Az osztálypénzből pedig általában kifizetik a végzős évben
- a fotózás és a tabló költségeit,
- a szalagavató terembérlését,
- a szalagavatós tánctanárt,
- a bankett költségeit,
- a meghívók elkészítését,
bizonyos esetekben pedig (például közös varratás esetén) a szalagtűző ruhák, szoknyák, ingek, nyakkendők megvarrásának költségeit.
Mi a 4 év alatt gyűlő osztálypénzből fizettünk szinte mindent. Az egyéni ruha/smink/egyéb költségeken kívül diákonként körülbelül 2000 ft volt a felkészítő tanárok ajándék virágcsokra és kb 14 000 ft a két tánc (nálunk keringő+oszt tánc is van) betanítása. A többi költség egyéni, illetve opcionális
- osztotta meg Csilla.
Nem mindenki tudja megfizetni
A Magyar Nemzeti Bank 2024-es Pénzügyi Egészség Indexe szerint a magyarok 40 százaléka nem tudna egy hónapon túl megélni a fő jövedelemforrásuk elvesztése esetén, 20 százalékuk pedig még egy hétig sem. A Központi Statisztikai Hivatal A háztartások életszínvonala című kiadványának 2024-es adatai szerint pedig tavaly 1 millió 819 ezer magyar ember, vagyis a társadalom mintegy 19,4 százaléka tartozott a szegénységtől vagy társadalmi kirekesztettségtől fenyegetettek közé, nyolcezerrel többen, mint 2023-ban.
A HVG korábbi elemzése szerint
- relatív jövedelmi szegénységben 1 millió 304 ezren élnek – ők azok, akiknek a háztartásában az egy főre jutó jövedelem nem éri el az országos mediánérték 60 százalékát;
- súlyos deprivációban 787 ezren vannak, ők 13 alapvető létszükségleti cikk közül legalább hetet nem engedhetnek meg maguknak;
- nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban pedig (ahol a 18–64 évesek a lehetséges munkaidő ötödét sem töltötték munkával) 296 ezren élnek.
Számukra pedig egy több tízezer- vagy százezer forintos rendezvény és az azzal járó költségek kifizetése aligha engedhető meg. Emiatt minden évben vannak olyan diákok, akik nem azért nem keringőznek a szalagavatón, mert nem akarnak (igaz, ez is előfordul), hanem azért, mert egyszerűen nem tudják vagy nem akarják kifizetni a ruhabérlés és a rendezvény egyéb költségeit.
De vannak olyan diákok is, akik emiatt a tanulmányaik mellett iskola után diákmunkát vállalnak. A 2025-ös szabályok szerint nekik a minimum órabérük bruttó 1672 ft.



