Kiberbiztonsági gyakorlólabor jön létre a Nyíregyházi Egyetemen
A hallgatók megtanulhatják, hogyan kell reagálni különböző kibertámadásokra.
A hallgatók megtanulhatják, hogyan kell reagálni különböző kibertámadásokra.
Kevesebb pontja lehet azoknak a Nyíregyházi Egyetemre felvételiző diákoknak, akiknek a középiskolai bizonyítványában informatika, nem pedig digitális kultúra szerepel. Az egyetem szerint erre nincsen ráhatásuk, ebben a kérdésben az Oktatási Hivatal dönt.
Országában nagy tisztelet övezi a királyokat.
Az olimpiai ötödik Kovács Richárd történelem-testnevelés szakos pedagógus, aki elsősorban hátrányos helyzetű gyerekeket oktat.
Tízből legalább öt alkalmon kell részt venni hozzá.
Az ösztöndíjat félévente maximum 10 hallgató kaphatja meg.
Többek között a nyíregyházi, a pécsi és a szegedi egyetem is extra ösztöndíjakkal ösztönözné a felvételizőket arra, hogy valamelyik pedagógusképzésre jelentkezzenek.
Tehát nemcsak azok, akik már augusztusban végeztek vagy éppen januárban államvizsgáznak, hanem azok is (néhány kivétellel), akik már elkezdték a tanulmányaikat, de még közelében sincsenek a záróvizsgának.
Sem az alapszakokon, sem az osztatlan tanárképzésen nem lesz alapkövetelmény az emelt szintű érettségi, de pluszpont persze jár majd érte.
Lesz minden: hintó, népzenészek, traktorok, rendőri felvezetés és beszédek is.
Debrecenben nem lesz doktoravató, Nyíregyházán elmaradnak a karácsonyi rendezvények. A nyílt napok mellett egyre több programot fújnak le az egyetemek.
Különleges fotókat kaptunk a nyíregyházi campusról.
Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.