Akár száz többletpontot is érhet a Nyíregyházi Egyetem felkészítő kurzusának elvégzése Felsőoktatás
Székács Linda

Akár száz többletpontot is érhet a Nyíregyházi Egyetem felkészítő kurzusának elvégzése

Tízből legalább öt alkalmon kell részt venni hozzá.

A Nyíregyházi Egyetem a felsőfokú tanulmányokra felkészítő kurzusokat indít. Az ezeken résztvevő, felvételi előtt álló diákok akár 100 többletpontot is szerezhetnek a felvételi eljárás során - számolt be róla a lapunknak küldött közleményében a Nyíregyházi Egyetem.

Az egyes képzésekhez tartozó kurzusok időpontjait az egyetem honlapján teszik közzé, amikre az előzetesen regisztrált érdeklődők jelentkezhetnek.

"Aki meghirdetett 10 alkalomból már legalább 5-ön részt vesz, azzal jogosulttá válhat az intézményi többletpontokra" - írják.

A részvételről hivatalos igazolást állít ki az intézmény, amit az E-felvételi rendszerbe kell majd feltöltenie a jelentkezőknek a hiánypótlási időszak végéig, legkésőbb 2024. július 10-ig.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.