Egyre több diploma ragad benn az egyetemeken Nyelvtanulás
MTI

Egyre több diploma ragad benn az egyetemeken

Tavaly 9354 diploma ragadt benn egyetemeken és főiskolákon azért, mert nem volt meg az átvételükhöz szükséges nyelvvizsga, ami növekedés az egy évvel korábbi 8500-hoz képest - írja a Magyar Idők csütörtöki számában az Oktatási Hivatal adatai alapján.

Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke a lapnak elmondta: sokan jelentkeznek nyelvtanfolyamokra olyanok, akiknek még hiányzik a szükséges bizonyítvány a diploma megszerzéséhez. Ők többnyire a vizsgaidőszak végét követően iratkoznak be valamilyen intenzív nyelvtanfolyamra, amelyen 2-3 hét alatt, heti 20 órában csaknem egy egész tanéves középiskolai tananyagot sajátítanak el.

A szakember szerint ha a rendelkezésre álló hazai források lehetővé tennék, érdemes lenne a most záruló diplomamentő programot változatlan formában folytatni.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a felnőttképzés keretében nyelvet tanulók száma az elmúlt tíz évben durván a harmadára esett vissza. Míg 2006-ban körülbelül 150 ezren voltak, akik nyelvtanfolyamon vettek részt, jelenleg nagyjából 60 ezren vannak. Úgy vélte, ennek oka, hogy a gazdasági válság hatásai máig érzékelhetők és sokak számára a nyelvtanulás "luxuscikk" lett.

Nagy szükség van arra, hogy - a tervek szerint - nagyobb keretösszeg jusson a nyelvoktatásra a munkanélküliséggel sújtott településeken, hiszen a munkahelyek 40-60 százaléka esetében szükség van idegen nyelvek ismeretére - mondta.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.