Itt a döntés: megszavazták a nyelvvizsga-amnesztiát, enyhítettek a diplomák kiadásának feltételein Nyelvtanulás
Szabó Fruzsina

Itt a döntés: megszavazták a nyelvvizsga-amnesztiát, enyhítettek a diplomák kiadásának feltételein

Megszavazta a parlament a felsőoktatási törvény módosítását - ez többek között azt jelenti, hogy ezentúl a diplomák kiadásának nem lesz "központi" feltétele a B2-es nyelvvizsga.

A jogszabály alapján a diplomák kiadásának előfeltétele csupán a záróvizsga teljesítése. Eddig a felsőoktatási törvény szigorúbb feltételeket szabott meg: alapszakos diplomát csak az szerezhetett, aki a záróvizsgán átment, és legalább egy B2-es komplex nyelvvizsgát is szerzett.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a hallgatók nem tanulnak majd idegen nyelveket, a törvény ugyanis előírja, hogy a felsőoktatási intézményeknek idegen szaknyelvi ismereteket kell oktatniuk. Sőt: akár úgy is dönthetnek, hogy a tanterv részévé tesznek valamilyen nyelvi mérést vagy akár a nyelvvizsga megszerzését.

A döntéssel jól járnak azok az exhallgatók, akik 2021 augusztusa után államvizsgáztak, de nem szereztek nyelvvizsgát, így eddig nem vehették át a diplomájukat. Ők most megkapják az oklevelüket.

Egyetemi címet kapott az egyik főiskola, jönnek a mikrotanúsítványok

A felsőoktatási törvény módosítása más elemeket is tartalmaz: alkalmazott tudományok egyetemeként működik tovább februártól a budapesti Gábor Dénes Főiskola - Gábor Dénes Egyetem néven.

Szintén fontos változás, hogy a felsőoktatási intézmények ezentúl bármelyik tantárgy, kurzus, modul elvégzéséért kiállíthatnak ún. mikrotanúsítványt a hallgatóknak, amellyel ők - akár a későbbi munkavállaláskor - bizonyíthatják, hogy különböző ismereteket, képességek birtokában vannak.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.