#nyelvvizsga-amnesztia

Nyelvtanulás Csik Veronika

Jó hír a januárban végző egyetemistáknak: könnyen lehet, hogy ők is megkapják a diplomájukat nyelvvizsga nélkül

Múlt szerdán a parlament is rábólintott a felsőoktatási törvény módosítására, amely alapján a 2022. augusztus 31-ig záróvizsgázott hallgatók nyelvvizsga nélkül is megkapják a diplomájukat. De a 2023 januárjában - vagyis keresztfélévben - végzők is jól járhatnak, hacsak az egyetemük, főiskolájuk nem dönt addig valamilyen nyelvi követelményről.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.