Tanárokkal egyeztetett Pintér Sándor, megjelent az pótlékemelési rendelet: itt vannak a hét hírei Közoktatás
Eduline

Tanárokkal egyeztetett Pintér Sándor, megjelent az pótlékemelési rendelet: itt vannak a hét hírei

Pár nap múlva kezdődik a téli szünet az iskolákban, azonban újabb eseménydús hetet zárt a közoktatás. Pintér Sándor pénteken több száz tanárral egyeztetett, majd megjelent a 2023-as pótlékemelési rendelet, az átfogó bérrendezés azonban még várat magára. Mutatjuk a hét legfontosabb híreit egy helyen.

„A délután lehangoló volt”: elmaradt a valódi konzultáció a Belügyminisztérium fórumán a Tanítanék szerint

„Megtörtént a mai – konzultációnak nevezett – esemény. Nem konzultáció volt, felszólalókat hallgattunk meg” – mondta a Belügyminisztérium által szervezett közoktatási fórumról Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom tagja.

A pénteki közoktatási konzultáció után meg is jelent a rendelet, melyben béremelés vagy bérrendezés helyett egy újabb pótlékemelést kapnak a tanárok.

Jó hír a januárban végző egyetemistáknak: könnyen lehet, hogy ők is megkapják a diplomájukat nyelvvizsga nélkül

Múlt szerdán a parlament is rábólintott a felsőoktatási törvény módosítására, amely alapján a 2022. augusztus 31-ig záróvizsgázott hallgatók nyelvvizsga nélkül is megkapják a diplomájukat. De a 2023 januárjában - vagyis keresztfélévben - végzők is jól járhatnak, hacsak az egyetemük, főiskolájuk nem dönt addig valamilyen nyelvi követelményről. Itt vannak a részletek.

https://eduline.hu/kozoktatas/20221212_termeszettudomanyos_diakolimpia

A tízévesek 70 százaléka egy egyszerű szöveget sem tud értelmezni, a járvány nagyot rontott a helyzeten

Erre a megdöbbentő eredményre jutott nemrég az UNICEF. A funkcionális analfabetizmus eddig is létező probléma volt, de a koronavírus-járvány és a hónapokig tartó online oktatás miatt még több gyerek küzd szövegértési nehézségekkel. Itt olvashatjátok el a teljes cikket.

Gulyás: napokon belül kiderül, hogy már januártól megkapják-e a 20 százalékos béremelést a pedagógusok

Már az összes operatív programról teljes körű megállapodás született, az a kérdés, hogy az Európai Bizottság az eddig ismert feltételeken túl megfogalmaz-e olyan feltételeket, ami január 1-től nem teszi lehetővé a pedagógus-béremelést. Ez néhány napon belül kiderül majd – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi sajtótájékoztatón.

A tervezet szerint csak fél évre lenne érvényes a diákhitel-kamatstop

Bőven lesz dolguk a diákoknak és a szülőknek a következő hetekben: hamarosan indul a középiskolai felvételi

Az iskolai tájékoztatókat már hetek óta el lehet olvasni, sőt december elején az írásbeli vizsga jelentkezési időszaka is véget ért. Megnéztük, hogy mi vár még a felvételizőkre.

Megvan a lista, milyen egyetemeken és szakokon nem lesz kötelező az emelt szintű érettségi

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.