Tanárok fizetése: mutatjuk, mennyivel emelkedhet az óraadók bére Közoktatás
Kurucz Tünde

Tanárok fizetése: mutatjuk, mennyivel emelkedhet az óraadók bére

Sok iskolában a természettudományos tárgyak vagy az idegen nyelvek tanítását óraadókkal oldják meg. A pedagógusok béremeléséből ők sem maradnak ki, mutatjuk mennyivel emelkedhet a fizetésük.

A múlt héten megjelent kormányrendelet értelmében a tanárok, tanítók, gyógypedagógusok és óvónők bére januártól átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik, és a béremelés a következő két évben is folytatódik. Ennek tükrében 2024-ben a pedagógusfizetések alsó határa a következőképpen alakul fokozatonként:

  • gyakornok: bruttó 528 800 forint
  • pedagógus I. kategória: bruttó 538 ezer forint
  • pedagógus II. kategória: bruttó 555 ezer forint
  • mesterpedagógus kategória: bruttó  630 ezer forint
  • a kutatótanárok esetében: bruttó 750 ezer forint.
Levél a fizetésemelésről

A megemelt fizetésekről Maruzsa Zoltán körlevelet is küldött az iskolák fenntartóinak, igazgatóinak. Ebben, a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott dokumentumban a köznevelési államtitkár is kiemelte, hogy a 32,2 százalékos fizetésemelés csak átlagos, az illetménysávon belüli differenciálást a státusztörvény értelmében majd a munkáltató végzi el.

Maruzsa kitért arra is, hogy a kormányrendelet értelmében kötelező az alábbi két esetben kötelezően kell emelni:

  • 2 százalékkal, ha a pedagógus a munkaköre betöltéséhez előírt szakképzettséget mesterképzésben (korábban egyetemi képzésben) szerezte
  • 4 százalékkal, ha matematika, digitális kultúra, természettudomány, integrált természettudomány, fizika, kémia, biológia, földrajz tantárgyat tanít, és megvan az ehhez szükséges képesítése is.

(A Pedagógusok Demokratikus Szervezete a kormányrendelet alapján kiszámolta, hogy konkrétan mekkora fizetésre számíthatnak a pedagógusok. A témával részletesen az alábbi cikkben foglalkoztunk)

Maruzsa a levél végén úgy fogalmazott, hogy az óraadó pedagógusok bruttó minimális óradíja a gyakornoki bér 1 százaléka, vagyis bruttó 5288 forint lesz, amely 17, 5 százalékponttal több, mint a státusztörvényben rögzített bruttó 4500 forint.

Nagyobb a mozgástér

Az óraadók fizetésemelésével kapcsolatban megkerestük Totyik Tamást, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnökét is, aki ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy azoknak az óraadóknak, akikkel a tankerület megbízási szerződést kötött, a gyakornoki bér egy százalékát ajánlják fel óradíjban. (Vállalkozói szerződés esetén erre még rájönnek a különböző járulékok.)

Az elnök szerint sok olyan óraadó pedagógus, aki hiánytárgyat -például matekot, fizikát, kémiát, informatikát vagy idegen nyelvet - tanít, ennél magasabb óradíjjal szerződött le már a tanév elején. A PSZ-nél 7-8 ezer forintos bruttó órabérekről tudnak.

Totyik szerint ennek az lehet az oka, hogy egy hiánytárgyat tanító pedagógusnak egy bértárgyalás során nagyobb a mozgástere, és konkrétan megmondhatja, óraadóként milyen összeg alatt nem vállalja az  oktatást. Ha pedig a tankerület kényszerhelyzetben van, akkor nincsen más választása: ezt meg kell adnia.

Korábban az Eduline is beszámolt arról, hogy például a Közép-Pesti Tankerületi Központ nyelviskolákkal kötött megbízási szerződést, mert több iskolában csak így tudták maradéktalanul biztosítani az idegennyelv-tanítást. A PSZ elnöke korábban azt nyilatkozta, hogy ezekben az intézményekben a magántanárok óraadóként feltehetően jóval magasabb órabérben dolgoznak, mint egy főállású pedagógus.

Ki számíthat biztosan emelésre?

Totyik kiemelte, hogy azok az óraadók, akiknek a megbízása az egész tanévre szól, de a bruttó óradíjuk nem éri el az előírt minimumot, számíthatnak emelésre.

„A kormányrendelet egyértelműen kimondja, hogy a gyakornoki minimumilletmény egy százalékát el kell érnie az óraadók bruttó óradíjának, így ezeknek a kollégáknak nagy valószínűséggel automatikusan emelik a fizetését.”

-        jegyezte meg végül a szakszervezeti elnök.

A pedagógusok béremelésével az alábbi cikkünkben is foglalkoztunk:

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.