Az Emberi Jogok Európai Bíróságán is harcolhat a sztrájkjogért a PDSZ Közoktatás
Eduline/MTI

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán is harcolhat a sztrájkjogért a PDSZ

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a sztrájkjog érvényesüléséért minden jogi lépést megtesz, beleértve azt is, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul - közölte az érdekképviselet szombaton.

A szakszervezet május 27-én és 28-án tartotta kétnapos, XXVI. kongresszusát, ahol határoztak egyebek mellett arról is, hogy a PDSZ továbbra is kitart a sztrájkkövetelések teljesülése és a sztrájkjog biztosítása érdekében a jogi eljárások, az egyeztetés és a sztrájkfolyamat mellett.

A PDSZ XXVI. Kongresszusa megválasztotta a szervezet választmányát és felügyelőbizottságát. A kongresszus résztvevői visszautasították Parragh László kijelentését, amely szerint a szakszervezetek vitték bele a pedagógusokat a politikai vitába. Szerintük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke próbálja a közvéleményt a pedagógusok ellen hangolni, elterelni a figyelmet a társadalmat érintő, súlyos problémákról.

A kongresszus - egyetértve a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetével - javasolja: Parragh László kérjen bocsánatot, és végkielégítés nélkül távozzon a közéletből.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.