Az Emmi szerint törvénytelen a hétfőre tervezett pedagógussztrájk, hiába döntött a bíróság Közoktatás
Eduline/MTI

Az Emmi szerint törvénytelen a hétfőre tervezett pedagógussztrájk, hiába döntött a bíróság

A bíróság elsőfokú határozata megszületett ugyan január 28-án, de a döntés nem jogerős, így törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk - írta szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A szakszervezetek már december 21-én - a kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan - bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni, így a szükséges hiánypótlások miatt a bíróság csak január 28-án hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot - közölte az Emmi.

A jogszabály alapján sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla, ez a helyzet azonban hétfőn nem áll fenn

- hangsúlyozza a minisztérium. Mivel a sztrájk jogszerűtlen - írták -, a tanulók tankötelezettsége pedig fennáll, a hétfői napon iskolába kell menniük, a távollét hiányzásnak számít.

A szakszervezetek kitartanak

A tanárok korábban a még elégséges szolgáltatásokról (vagyis arról, mi fog történni a sztrájk ideje alatt az iskolákban) nem tudtak megállapodni a kormánnyal, ezért bírósághoz fordultak. A bírósági döntés azonban csak péntek délután született meg. A Pedagógusok Szakszervezete három órakor jelentetett meg egy posztot a Facebookon, amelyben azt írják: "döntött a bíróság, nekünk adott igazat".

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) mai közleményében azt írja, szerintük a kormány arra kényszeríti a tankerületi központok igazgatóin keresztül az intézményvezetőket, hogy szóbeli utasítások alapján, jogellenesen akadályozzák meg a sztrájkot, a valósággal ellentétes értesítéseket küldjenek ki a szülőknek, beszéljék le a dolgozókat a sztrájkban való részvételről. A szakszervezetek több helyről kaptak olyan visszajelzést, hogy fegyelmi eljárással fenyegetik a sztrájk mellett kitartó kollégákat. Teszik ezt úgy, hogy a fegyelmi eljárás jogintézménye lassan tíz éve nem létezik - emelik ki.

A Fővárosi Törvényszék végzésében kimondta, hogy a sztrájk - a szakszervezetek által meghatározott még elégséges szolgáltatásokkal - jogszerű - hangsúlyozzák.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.