Húsz év után újra van ingyenes oktatás Szomáliában Közoktatás
Eduline

Húsz év után újra van ingyenes oktatás Szomáliában

Rendszeresen járok iskolába, mert tanár szeretnék lenni - mondja Nurto Mohamed Majov, a Mogadishuban újra megnyitott ingyenes állami általános iskola 13 éves tanulója. A tanintézet elsőként kínál ingyenes képzést a szomáliai gyerekeknek az ország elmúlt húszéves polgárháborús konfliktusa során.

A szomáliai kormány oktatási minisztériuma bejelentette, hogy további iskolák nyitásával akarja biztosítani az ingyenes oktatást azoknak a gyerekeknek, akik nem tudják megfizetni a tandíjakat abban a néhány iskolában, amely még működik a fővárosban.

A március végén megnyílt első mogadishui állami általános iskolában a gyerekek szomáliai nyelven kapnak alapképzést, ideértve a matematikát, a természet- és társadalomtudományos tárgyakat is. Az iskolába, amelyet részben nemzetközi nem kormányzati szervezetek (NGO) és az ENSZ pénzéből újítottak fel, hétszáz tanuló jár reggeli és délutáni váltásban, húsz tanár tanítja őket.

Szomália: eltűntek az ingyenes képzést nyújtó iskolák az országból


Az akkori szomáliai kormány 1991-es összeomlása előtt az oktatás általános iskolai szinttől az egyetemig ingyenes volt a tanulók számára a kelet-afrikai országban, ám azóta az oktatási rendszer megfeneklett. Az iskolák a háború sújtotta országban romba dőltek, vagy önkényes lakásfoglalók otthonává váltak. Néhányat azóta újranyitottak és magántulajdonú iskolákká változtattak, amelyek magas tandíjakat szednek, emiatt elérhetetlenek a legtöbb tanuló számára.

Tervezzük még egy iskola renoválását és újranyitását azok számára, akik nem tudják megengedni maguknak a magániskolát. Az oktatás emberi jog és hozzáférhetővé kell tenni minden gyerek számára ebben az országban - hangsúlyozta Kadidzso Aden, az állami iskola igazgatója.

Az Afrika szarván fekvő országban mintegy két évtizede polgárháború folyik, és az országnak csak kis részét ellenőrző jelenlegi kormány egy iszlámista felkelés kirobbanásának megakadályozásáért küzd. A mogadishui vezetés azzal vádolja az iszlámista lázadókat, akik az ország déli és középső részének zömét ellenőrzik, hogy radikalizálják a fiatal gyerekeket az általuk ellenőrzött térségek iskoláiban, ahol a folytatódó konfliktusban való harcra tanítják őket a "vallási kötelezettség" és a "szent háború" jelszavával.

MTI
Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.