Látványos adatok: ilyen munkahelyre számíthatnak a pályakezdők Felsőoktatás
Eduline

Látványos adatok: ilyen munkahelyre számíthatnak a pályakezdők

A bölcsészek általában irodai alkalmazottként, a műszakisok mérnökként vagy gépészmérnökként, az infósok pedig szoftverfejlesztőként tudnak elhelyezkedni - derül ki a diplomás-pályakövetési rendszer 2014-es adatairól szóló gyorsjelentésből.

A diplomás-pályakövetési rendszer (DPR) gyorsjelentésében szófelhőkkel szemléltetik az egyes képzési területeken végzett hallgatók elhelyezkedési lehetőségeit. A területenként legfeljebb harminc foglalkozást úgy ábrázolták, hogy a leggyakoribb olvasható a legnagyobb betűmérettel, a többi pedig az adatoknak megfelelő arányban kisebb. A felméréshez az alap-, osztatlan és mesterszakon végzetteket kérdezték meg. Ezért érdemes mesterszakra menni: itt van, mennyit keresnek a friss diplomások.

Pedagógusképzés, orvosi és jogi szakok

A pedagógusképzésben végzettek leggyakrabban általános iskolai tanárként helyezkednek el, valamivel kevesebben középiskolában, és még kevesebben óvodapedagógusként vagy csecsemő- és kisgyermekgondozásban, esetleg gyógypedagógusként. Az viszont jól látszik az ábráról, hogy alig van olyan friss diplomás, aki ezeken a szakmákon kívül találná meg a számítását.

Az általános iskolai tanári pályát azonban nem csak a pedagógusképzésben végzettek választják előszeretettel. A művészeti és művészetközvetítési, illetve a hitéleti képzési területről a legtöbben általános iskolai tanárként helyezkednek el, és csak kevesebben választanak zenei vagy művészeti, esetleg grafikusi vagy vallási foglalkozást.

A pedagógusokhoz hasonlóan az orvosi és egészségtudományi szakok friss diplomásai is biztosra mehetnek, a legtöbben szakjuknak megfelelően általános orvosként, gyógytornászként, ápolóként, gyógyszerészként, vagy éppen fogorvosként találnak munkát. A jogi képzéseknél is sokan sikeresen helyezkednek el ügyvédként vagy jogászként, a legtöbben mégis "magasan képzett ügyintéző" munkakörben dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy diplomát igénylő munkát végeznek, de ezt nem lehet egyértelműen valamelyik képzési terület, például jogi vagy gazdasági, alá besorolni.

Gazdaság-, bölcsészet-, társadalom- és természettudományi szakok

A gazdasági, közigazgatási, bölcsész, agrár, társadalomtudományi és természettudományi szakokon végzettek legtöbbje is ügyintézőként vagy magasan képzett ügyintézőként dolgozik, ugyanakkor sokan tudnak a szakjuknak megfelelő állást találni.

A bölcsészek között többen végeznek irodai, ügyviteli vagy ügyfélkapcsolati foglalkozást, de gyakran általános vagy középiskolai tanárként, esetleg bolti eladóként helyezkednek el. A társadalomtudományi terület diplomásai gyakran szociális munkát találnak, esetleg könyvtárosként, újságíróként, irodai alkalmazottként dolgoznak. Gazdasági szakos diplomásval kereskedelmi, pénzügyi vagy pénzintézeti ügyintézőként, vagy éppen könyvelőként sikerül a legtöbbeknek elhelyezkedniük. A természettudományi szakokon végzettek közül sokan mennek el általános vagy középiskolai tanárnak, irodai alkalmazottnak, vagy természettudományi foglalkozást találnak, és sikerül biológusnak, fizikusnak, vegyésznek állniuk.

Informatikai és műszaki szakok

A frissen végzett informatikus hallgatókra leginkább szoftverfejlesztőként, programozóként van szükség, a rendszerüzemeltetői és technikusi állások - legyen szó akár számítógéphálózatról, adatbázisokról, vagy informatikai és kommunikációs rendszerekről - mára már háttérbe szorultak, illetve valószínűleg a gazdaság- és mérnökinformatikus szakokról is könnyen meg lehet csípni egy programozói állást. Itt vannak az adatok: ennyit ér az informatikai diploma.

A műszaki területen már nagyobb eltérés van a különböző szakok között, ez látszik az elhelyezkedési lehetőségeken is. Sokan állnak mérnöknek, vagy a már említett magasan képzett ügyintézői állást töltik be, de rengetegen lesznek gépészmérnökök, energetikai vagy elektronikai villamosmérnökök, valamivel kevesebben pedig technikusok, műszaki rajzolók, építő- vagy építészmérnökök, esetleg minőségbiztosítási mérnökök, sőt, akadnak köztük szoftverfejlesztők is. Ezzel a diplomával lehet 230 ezret keresni pályakezdőként.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.