Ezzel az öt alapszakos diplomával lehet a legrosszabbul keresni
Ezekkel a végzettségekkel a bruttó 300 ezer már álomfizetésnek számít.
Ezekkel a végzettségekkel a bruttó 300 ezer már álomfizetésnek számít.
Akár több százezer forinttal is többet kereshet havonta, aki mesterdiplomát szerez — különösen az orvosi, egészségtudományi és informatikai területeken.
Van, ahol a hallgatók több mint 70 százaléka önköltséges formában tanul.
A művészet és művészetközvetítés képzési területeken tanuló hallgatók közül akarnak a legtöbben tartósan külföldön dolgozni a diplomaszerzés után.
Egyre inkább növekszik az aránya azoknak, akik külföldön szeretnének tartós munkát találni, viszont az adatokból az is kiderül, hogy ez egyre kevesebbeknek sikerül.
A felmérés szerint a bölcsészet és művészeti képzéseken végzettek használják legkevésbé a megszerzett tudásukat a jelenlegi munkájukban.
A matematikus, az alkalmazott matematikus és a fizikus mesterdiplomákkal lehet a legtöbbet keresni a természettudományi területen.
A 25 éven aluli frissdiplomások aránya ezzel szemben kevesebb mint 10 százalék.
Földrajz és biológia diplomával rendelkezők kezdő havi fizetése nem éri el a bruttó 400 ezer forintot.
Nagyobb eséllyel választ valamilyen pedagógusképzést az a diák, akinek a családjában már van pedagógus, mint az, akinek nincs - derül ki a Diplomás Pályakövetési Rendszer aktív hallgatói kutatásának pedagógusokra vonatkozó 2023-as statisztikáiból.
Az iskola helyett inkább a boltban dolgoznak vagy ügyintézőnek esetleg recepciósnak állnak.
Bolti eladó, ügyintéző, adminisztrátor - mutatjuk, milyen munkakörökben dolgoznak az egyetem után a frissen végzett tanárok.
A 2024/2025-ös tanévben indult ingyenes jogosítványszerzés miatt több autósiskola is kénytelen volt árat emelni. Mivel idén még többen vehetnek részt a programban, az autósiskolák további bevételkiesésre készülnek, emiatt azonban az árak is újra emelkedhetnek.