Tovább emelhetik a tandíjakat Nagy-Britanniában Felsőoktatás
Eduline

Tovább emelhetik a tandíjakat Nagy-Britanniában

A parlament még rá sem bólintott arra tervezetre, ami engedélyezné a brit egyetemek tandíjemelését, egyes intézmények máris emelték a 2017-ben kezdődő tanév költségeit.

250 fonton megy a vita, ennyivel, az infláció mértékével emelhetnék ugyanis a brit egyetemek a tandíjaikat, ha a parlament ősszel elfogadja az erről szóló javaslatot. Sok intézmény már meg sem várta a 9000 fontos éves tandíjhatár kitolását, honlapjukon a 2017-es tanévre már 9250 fontos díjat szerepeltetnek.

Pedig a javaslat sem engedné meg, hogy bárki kedvére éljen az emelés lehetőségével: azt minőségi elvárásokhoz kötnék, bár ennek részletei még nincsenek kidolgozva.

A BBC szerint ha az infláció mértékében emelhetnék évente a tandíjat az egyetemek, akkor négy éven belül már 10 ezer fontot is kérhetnének egy évért az intézmények.

 

A Brexit oka az egyenlőtlen oktatásban keresendő egy szakember szerint

A Svájc főbankáraként emlegetett Tidjane Thiam szerint Nagy-Britannia nem tett eleget az egyenlőtlenségek eltüntetése érdekében, ami az oktatásnál kezdődött el. Nagy-Britannia túl keveset ruházott be az oktatásba - véli Thiam, a Credite Suisse vezérigazgatója. A bankár 15 évet élt Angliában, emlékei szerint olyan gyermekszegénységgel találkozott Londonban, mint néhol Afrikában - írja a Reuters nyomán a .

A liberálisok azt szeretnék megtudni, hogy vajon a kormány engedélyezte-e az egyetemeknek, hogy már most, a parlamenti szavazás előtt a magasabb tandíjat hirdessék az oldalukon. Sok egyetem ugyanis ezt teszi, amelyik pedig nem, az is figyelmeztet arra, hogy a 2017-es tandíjak mértéke emelkedhet.

Amikor 2012-ben a kormány javaslatára 9000 fontra emelték a tandíjak felső határát, komoly diáktüntetések voltak országszerte.

 

Mennek a britek, mennek a britek! - Viszlát angliai felsőoktatás?

Sokak meglepetésére a brit választók úgy döntöttek, hogy elhagynák az Európai Uniót. Ez számos gazdasági hatása mellett a szigetországban élő fiatalokat kiemelten érinti, valamint azokat, akik ott tervezték továbbtanulásukat. Könnyen búcsút mondhatunk az Erasmusnak is. Sok magyar fiatalnak fájdul meg a szíve a britek népszavazása (Brexit) hallatán: a csütörtöki népszavazáson a szavazatok legnagyobb részét a kilépés mellett adták le a britek.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.