Az afgán nőknek és lányoknak dedikálja idei Nyílt Társadalom Díját a CEU Felsőoktatás
Tarnay Kristóf Ábel

Az afgán nőknek és lányoknak dedikálja idei Nyílt Társadalom Díját a CEU

Az 1994-ben alapított, a sorosi nyílt társadalom eszményét képviselő kitüntetést hat nőnek adták, akik az afgán nők küzdelmében kiemelkedő szerepet töltenek be.

Többször is írtunk róla, milyen, európai szemmel nagyon nehezen elképzelhető helyzetet hozott a tálibok hatalomba való visszatérése Afganisztánban, ahol hatodikos kor felett egész egyszerűen kitiltották a nőket az oktatásból. Az évtizedekig Budapesten oktató, majd egy ellene hozott törvény miatt képzéseit Bécsbe költöztető Közép-európai Egyetem (CEU) 2023-as Nyílt Társadalom Díját az afgán nőknek és lányoknak dedikálja – közölte lapunkkal az intézmény sajtóreferense.

A díj kitüntetettje ugyanis az afgán nőket és lányokat képviselik, hat olyan nő, akik ebben a küzdelemben kiemelkedő szerepet töltenek be, Summia Tora, Pashtana Durrani, Munisa Mubariz, Tamana Zaryab Paryani, Aydin Sahba Yaqouby és Zeba Mirzayee. A díjat június 23-án, pénteken adták át a CEU 32. diplomaosztó ünnepségén, Bécsben. Közleményük szerint a díjazottak látásmódjukkal, bátorságukkal és vezetői képességeikkel a nők és lányok jogainak védelméért folytatott folyamatos küzdelmet képviselik Afganisztánban.

  • Pashtana Durrani afgán feminista, aktivista és pedagógus, egy alulról szerveződő szervezet, a LEARN Afghanistan alapítója, amely létrehozta az ország első digitális iskolahálózatát, és amely 7000 olyan kandahári lány és fiú számára kínál oktatást, akik nem tudtak biztonságosan iskolába járni.
  • Munisa Mubariz nőjogi és civil társadalmi aktivista. A tálibok afganisztáni hatalomátvétele előtt az ország pénzügyminisztériumában dolgozott felügyeleti és értékelési igazgatóként. A tálib elnyomással szemben Munisa más aktivistákkal együtt erőteljes női mozgalmat hozott létre, amely számos tüntetést tartott Kabulban és a tartományokban. Médiainterjúkkal, a közösségi médiában és beltéri tüntetéseken keresztül kampányolt országszerte, hogy hallassák hangjukat.
  • Tamana Zaryab Paryani politikai aktivista és újságíró, akit az afganisztáni nők harcának szimbólumaként, valamint a tálibok uralma elleni bátor tüntetéseiről széles körben ismernek. A négy nővérével együtt közel egy hónapig bebörtönzött Tamana jelenleg Németországban él, ahol továbbra is kiáll az emberi jogokért, különösen a nők jogaiért, és a tálibok által elkövetett atrocitásokra világít rá.
  • Summia Tora a Dosti Network alapítója, egy olyan szervezeté, amely az üldözött afgánok helyzetének javítását tűzte ki célul azáltal, hogy a letelepedéshez szükséges forrásokat biztosítja számukra világszerte, valamint támogatást nyújt az Afganisztánban maradottaknak. Olyan szervezetekkel való partnerségeken keresztül, mint a Világbank, a Malala Alap, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) és a Schmidt Futures, az oktatásért küzd globális szinten, különös tekintettel a veszélyhelyzetben lévő menekültekre, nőkre és lányokra.
  • Aydin Sahba Yaqouby a tálib hatalomátvétel óta az afgán lányok oktatáshoz való jogáért küzd. Szorosan együttműködik a Malala Alapítvánnyal és a UNESCO-val, és több magas szintű fórumon is felszólalt, hogy a nemzetközi közösséget és a politikai döntéshozókat arra ösztönözze, hogy ezt a kérdést helyezzék előtérbe. Aydin online tanfolyamokat is szervez afganisztáni lányoknak.
  • Zeba Mirzayee képzett angol nyelvtanár és a kabuli Learning Center igazgatója, amely számos tantárgyat kínál olyan diákok számára, akiknek nincs anyagi lehetőségük fizetni az oktatásért, beleértve az ingyenes írástanítást nők, lányok és fiúk számára.

A CEU Nyílt Társadalom Díj az egyetem legmagasabb kitüntetése, amelyet évente adományoz egy egyénnek vagy csoportnak az alapító, Soros György által népszerűsített nyílt társadalom eszméi iránti elkötelezettségük elismeréseként. Először 1994-ben Sir Karl Popper kapta meg, a későbbi díjazottak között volt a 2015-ös irodalmi Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics; az Orvosok Határok Nélkül humanitárius szervezet; Kofi Annan, az ENSZ hetedik főtitkára; Vaclav Havel, a Cseh Köztársaság elnöke és K.K. Shailaja Teacher, az indiai Kerala korábbi egészségügyi minisztere. A tavalyi díjazott az Ukrajna 5 AM Koalíció volt. A CE-n jelenleg 12 afganisztáni diák tanul, hat nő és hat férfi.

(Kiemelt kép: CEU)

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.