Palkovics: Magyarországon nincs diplomás-munkanélküliség Felsőoktatás
Eduline

Palkovics: Magyarországon nincs diplomás-munkanélküliség

A bolognai rendszert nem adnák fel, a képzéseket ugyanakkor minden egyetemnek a saját feladatához kell szabnia - mondta az innovációs és technológiai miniszter a Magyar Nemzetnek.

A diplomások jelenlegi arányával megfelelően tudjuk működtetni a gazdaságunkat, Magyarországon nincs diplomás-munkanélküliség - mondta Palkovics László, a felsőoktatást is irányító Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minisztere a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

A diplomás-pályakövetési rendszer friss kutatása szerint, amelynek keretében a 2014-ben és 2016-ban végzettek munkaerőpiaci státuszát vizsgálták, az álláskeresők aránya valóban csak 2 százalék volt. A képet ugyanakkor árnyalja, hogy a frissdiplomások 3 százaléka külföldön tartózkodott, 8,8 százalékuk státuszáról pedig nem sikerült információt szerezni. A kutatás szerint ide tartozhatnak például a bejelentés nélkül külföldön tartózkodók, a nem regisztrált munkanélküliek, a nem bejelentett munkát végzők, illetve a háztartásbeliek is. A frissdiplomások elhelyezkedési lehetőségeiről szóló cikkeinket itt olvashatjátok.

Bruttó 334 ezer forint: megvan, mennyit keresnek a három-öt éve végzett diplomások

334 667 forint - ennyi a diplomás-pályakövetési felmérésben megkérdezett, 2014-ben és 2016-ban végzett diplomásainak bruttó átlagbére.

A miniszter utalt a bolognai rendszer (amelyben a hároméves alapképzést kétéves mesterképzés követi) lehetséges felülvizsgálatára is, amelyről a hét elején írt az atv.hu. Palkovics most azt mondta, hogy az európai felsőoktatási környezetben semmiképpen sem szabad feladni a rendszert, ugyanakkor minden egyetemnek a maga feladatához kell szabnia a képzéseit, különbség van a tudományegyetemek és az alkalmazott tudományok egyetemei között.

A Budapesti Corvinus Egyetem átalakításával kapcsolatban a miniszter elmondta: az alapítványi fenntartásba került egyetem bevételének egy-egy ötöde folyna be a hallgatói befizetésekből, kutatási pályázatokból, a vállalati szektorból, donoroktól, illetve a fenntartótól. Hozzátette: ingyenes képzést a Corvinus-ösztöndíjon keresztül nyújt majd az egyetem. A Corvinus átalakításáról szóló összes cikkünket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.