Különleges előadássorozatot indít az ELTE bölcsészkara Felsőoktatás
Eduline

Különleges előadássorozatot indít az ELTE bölcsészkara

Nyilvános előadássorozatot indít szerdától a Magyar Bioetikai Egyesület és az ELTE BTK Filozófiai Intézete, hazai bioetikusok és kutatók foglalkoznak a tudomány és az egészségügy etikai dilemmáival.

"A bioetika olyan interdiszciplináris tudományág, amelynek kérdésfeltevései egyedülálló perspektívát nyújtanak a közönségnek. A program összeállításakor a szervezők fontosnak tartották, hogy a mindennapok témáit járják körül az előadók, így egyaránt szó lesz a génmódosított növényekről, az állatkísérletekről és az őssejt-kutatásokról is" - áll az egyetem közleményében.
   
A hetente jelentkező sorozat első rendezvénye október 5-én lesz, a Bevezetés a bioetikába című előadást a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója, Kovács József tartja.
   
Egy héttel később Venetianer Pál akadémikus, a molekuláris biológia neves kutatója Génmódosított növények: hisztéria és valóság címmel tart előadást. Október 19-én Bognár Gergely (New York-i Egyetem, CEU) az élet értékéről és az igazságos egészségügyi rendszer lehetőségeiről beszél, október 26-án pedig Ropolyi László, az ELTE Természettudományi Karának docense a technika és etika kérdéseit elemzi. Az előadások 17.30-kor kezdődnek az ELTE Bölcsészettudományi Karán (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A I-épület 208.)

MTI

 

 

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?