Egy gyorstalpaló informatikusképzés felér egy egyetemi diplomával? Felnőttképzés
Eduline

Egy gyorstalpaló informatikusképzés felér egy egyetemi diplomával?

Jelenleg tapasztalt szoftverfejlesztőkből van a legnagyobb hiány, emiatt is indítottak számos gyorstalpaló informatikusképzést, akár ingyenesen is. A diplomás mérnökinformatikusokkal szemben mindez vajon mit jelent? Felveszik a versenyt vagy éppen túl is lépnek a diplomások tudásán?

"Sokan igazságtalannak érzik, hogy a négy hónapos képzést elvégzők hasonló pozíciót töltenek be, hasonló fizetésért, mint a diplomás szoftverfejlesztő kollégáik" - mondta a 24.hu-nak Filep Szabolcs, PROGmasters alapító-ügyvezetője, aki egyébként mindenkét oldalt ismeri, hiszen ő maga is a BME-n végzett mérnökinformatikusként.

Azt is elmondta a lapnak, hogy az egyetemi képzés átfogó, komoly elméleti hátteret ad, azonban ennek a 90 százalékát nem lehet a gyakorlatban azonnal hasznosítani. Az intenzív, gyakorlatorientált bootcampek ezért a maradék 10 százalékra – és a legfrissebb piaci igényekre – koncentrálnak elsősorban. Szerinte egyébként alapvetően egyéni hozzáállástól, motivációtól függ, kiből milyen programozó lesz, nem attól, milyen iskolát végzett.

Az számít, hogy mennyi időt tölt a programozással, és mennyire tartja frissen a tudását. Fontos szempont az is, hogy az egyetem hosszú ideig tart, így nem jó megoldás például azok számára, akik 30-40 évesen pályaváltást terveznek – tette hozzá.

Ugyanannyi fizetés diplomával vagy anélkül?

A 24.hu a Green Fox Academyt is megkérdezte minderről, ahol a vállalati partnereik visszajelzése alapján viszont azt tapasztalják, hogy bár a képzések különbözőek, végzős hallgatóik tudása, soft skill-jei, elkötelezettsége és korábbi munkatapasztalatuk miatt hasonló kezdő fizetésre számíthatnak, mint egyetemet végzett kollégáik.

Jelenleg tapasztalt szoftverfejlesztőkből van a legnagyobb hiány, ez egy kicsit gátolja a frissen végzettek belépését - írja a 24.hu. Filep Szabolcs szerint a Bprof akár jó lépés is lehet a piaci igények irányába, bár meggyőződése, hogy az elméleti és gyakorlati képzést egymással párhuzamosan lehet hatékonyan végezni annak érdekében, hogy a cégekhez már használható szakmai tudással rendelkező diákok kerüljenek.

Megvannak az első eredmények: magas ponthatárokat húztak a BME szakjain

Majdnem 416 pont - ennyi volt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) alapképzéseire felvett, állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma. Összesen 4789 új hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptembertől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, idén is magas felvételi pontszámokat állapított meg az intézmény.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.