Így alakítanák át a szakgimnáziumi nyelvtanítást? Felnőttképzés
Eduline

Így alakítanák át a szakgimnáziumi nyelvtanítást?

Érdemes lenne megfontolni, hogy a mostani két nyelv helyett, a jelenlegi óraszám megtartásával egy nyelvet taníthatnának a szakgimnáziumokban. Ha pedig a motiváltabb tanuló szeretne második idegen nyelvet tanulni, azt a továbbiakban is megtehetné – mondta a Magyar Hírlapnak Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.

A helyettes államtitkár a lapnak azt mondta, az iskolai nyelvoktatásról szóló kutatás – amelyről mi is beszámoltunk itt – rávilágított arra, hogy az óraszámok alapján nemzetközi összehasonlításban jól állunk, „viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy más típusú órákra lenne szükség ahhoz, hogy javítsuk a gyerekek tudását”.

„Mi most minden szakképzési centrumban lehetőséget biztosítunk arra, hogy a tizenegyedik és tizenkettedik évfolyamos gyerekek plusz százhúsz órát vehessenek igénybe nyelvtanulásra” – mondta, hozzátéve: az idegennyelv-oktatással kapcsolatban a másik fontos szempont a csoportbontás kérdése. „A felmérés arra is rámutatott, hogy a szakgimnáziumokban nem jellemző a gyerekek tudásszintje szerinti csoportbontás, holott ez csupán szervezési kérdés. Ezen mindenképpen változtatni fogunk a jövőben. Az ehhez szükséges forrás rendelkezésre áll a szakképzési centrumokban” - magyarázta.

A felsőoktatási felvételi 2020-as szigorításáról – csak azok kerülhetnek be egyetemre vagy főiskolára, akik legalább középfokú nyelvtudással rendelkeznek – azt mondta, „erre a helyzetre készülni kell, ezért is teremtettük meg a lehetőséget a plusz százhúsz óra nyelvtanulásra. Emellett szükség van arra is, hogy a két tanítási nyelvű képzést erősítsük. Véleményem szerint azoknak a diákoknak, akik egyetemre akarnak menni, ez a változás nem jelenthet majd leküzdhetetlen akadályt”.

Furcsa ötlet, mégis foglalkoznak vele: mi lenne, ha két nyelv helyett egyet tanulnának a diákok?

Mi lenne, ha a középiskolások kettő helyett egy idegen nyelvet tanulnának, és a második idegen nyelv óraszámát az első nyelv tanulására fordítanák? Más javaslatok mellett ezzel az ötlettel is foglalkozik az innovációs minisztérium. A nyelvtanárok nem rajonganak az ötletért, szerintük nem az óraszámokkal van baj.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.