Négy magyar egyetem, ahol már másodévesen állást találnak a hallgatók Felnőttképzés
Eduline

Négy magyar egyetem, ahol már másodévesen állást találnak a hallgatók

Már az IT- és mérnöki szakokon hallgató diákokra is "lőnek" az egyetemekkel kapcsolatban álló nagyvállalatok, a...

Már az IT- és mérnöki szakokon hallgató diákokra is "lőnek" az egyetemekkel kapcsolatban álló nagyvállalatok, a kereslet-kínálati egyensúly felborulása miatt a pályakezdők legalább bruttó 310 ezer forintos kezdő fizetést kérnek − mondta a Napi Gazdaságnak Zsédely Krisztián, a Profession.hu kereskedelmi vezetője. Mekkora fizetésre számíthatnak a BA- és BSc-diplomások? Összefoglalónkat itt olvashatjátok el.

A portál reprezentatív, őszi mérnökkutatásából és a korábbi tapasztalatok alapján az is kiderült, hogy ebből a szempontból a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) vezet, ezt követi a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Kara, ahol az igényszint meghaladja a havi 302 ezer forintot.

Zsédely szerint az is gyakran előfordul − ezt támasztják alá az őszi állásbörzék tapasztalatai is −, hogy az egyetemekkel évek óta szoros partneri viszonyt ápoló multinacionális cégek már a másod- és harmadéveseket is megkeresik gyakornoki, később pedig álláslehetőségekkel, míg korábban csak a végzősök iránt érdeklődtek.

Az it- és a mérnökszakmák mellett keresettek a könyvelők, a pénzügyi, számviteli szakemberek is. Az egykor a Budapesti Corvinus Egyetemen tanuló szakemberek kezdő fizetésként 204 ezer forintot jelöltek meg, míg a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján 221 ezret. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az intézmények hallgatói iránt a nagyobb könyvvizsgáló és adótanácsadó cégek érdeklődnek, azaz a BIG 4 (KPMG, Ernst and Young, Deloitte, PwC) innen "csatornázza" be leendő dolgozóit, akár már az alsóbb évfolyamokról is.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.