"A feladatsor összeállítói az online időszakokban tanultak helyett az utóbbi tanévre koncentráltak" Érettségi-felvételi
Eduline

"A feladatsor összeállítói az online időszakokban tanultak helyett az utóbbi tanévre koncentráltak"

A középszintű történelem hosszú esszéi információkban gazdag forrásokat tartalmaznak, könnyen kifejthető, klasszikus témákhoz kapcsolódva - mondta az idei középszintű történelemérettségiről az Eduline által megkérdezett szaktanár.

Már megnézhetitek a tegnapi töriérettségi hivatalos javítási útmutatóját: ha középszinten vizsgáztatok, kattintsatok ide, ha az emelt szintre vagytok kíváncsiak, akkor pedig ide.

„A rövid választ igénylő feladatsor az eddigi évekhez képest hasonló mértékben támaszkodott a tudáselemek előhívására, annak az egyensúlynak a megteremtésére láthattunk további lépést, miszerint az előhívott tudás alkalmazása is éppolyan fontos kompetencia, mint bármelyik másik, a forrásközpontú történelemtanításban fejlesztendő készségterület” – mondja Szabó Roland, a Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium vezetőtanára, az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék oktatója.

Szerinte a feladattípusok elsősorban a képi illusztrációk értelmezését, valamint a történeti topográfiaértés kompetenciáit mérték a klasszikus, szöveges forrásokhoz kapcsolódó – leginkább szövegértési készséget mérő – feladatok mellett; ugyanakkor karikatúrák is megjelentek történeti forrásként.

Szabó Roland, a Szent István Gimnázium vezetőtanára. Az idei középszintű feladatsor kerülte a mai/jelenkori témákat

„A feladatsor hosszú választ igénylő része a magyar nyelv és irodalom írásbeli feladatsorhoz hasonlóan viszonylag kerülte a jelenkori/mai témákat, az esszék a korábbi időszakok témáira fókuszáltak. Ugyanakkor a tavalyi feladatsorból hiányolt, a középkori Magyar Királyság története a hosszú esszében kiemelt helyet kapott.  A közismert és várható nagy klasszikus témák, mint az Árpád-ház és az Anjou-időszak, vagy Hunyadi Mátyás belpolitikája viszonylag kiszámíthatóan előkerülő témák, csakúgy mint a Rákosi- és a Kádár-rendszer is. Ez utóbbi két téma közül mindkettő bekerült a feladatsorba: a Rákosi-korszak a rövid komplex, a Kádár-korszak a hosszú választ igénylő feladatok közé. Valószínűleg a feladatsor összeállítói az online időszakokban tanultak helyett az utóbbi, digitális oktatás nélküli egy tanévre koncentráltak, beemelve a hidegháborút is a tesztsorba” – magyarázza.

A szaktanár a rövid esszék forrásait nem tartja túl információgazdagnak. „Bár a periklészi demokrácia klasszikus témának mondható, ahol a forrásból a periklészi reform alapvetésére, vagyis a politikai részvétel anyagi támogatására kell következtetni, amellyel Periklész igyekezett kiszélesíteni és biztosítani a kleiszthenészi reformokon nyugvó részvételt a törvényhozásban” – mondja.

„A második ipari forradalom képi forrása az ipari autógyártás folyamatáról mutat egy pillanatképet; ezt a témát, tehát a második ipari forradalom autógyártásra vonatkozó leszűkítését ezzel a forrástípussal középszinten túl megfoghatatlannak tartom, szerencsésebb lett volna egy adatközlő táblázat forrásként történő közlése” – teszi hozzá.

Szabó Roland szerint a hosszú esszék ezzel szemben információkban gazdag forrásokat tartalmaznak, könnyen kifejthető, klasszikus témákhoz kapcsolódva. A tatárjárás folyamatának leírásában a történelmi atlaszon, mint meghatározó segítségen kívül a képi forrásból a tatárok harcmodorára, a szöveges forrásokból a kővárak jelentőségére, valamint a tatárjárás után jelentkező problémára, az ország elnéptelenedésére találhattak kiinduló információkat a vizsgázók - mondja.

„A Kádár-rendszer bemutatását kérő esszéfeladatnál a források jelenthetik a legnagyobb segítségét, ugyanis közvetítik azokat az alapvető jellemzőket, amelyek a Kádár-korszak 60-as és 70-es éveinek meghatározói. Ilyenek a téeszesítés és államosítás, a rendszer zárt gazdasági konjunktúrájának már a 60-as években jelentkező problémái, valamint a panelprogram folyamata” – magyarázza.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkatitt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.