#vizsga

Felsőoktatás Gál Luca

Mikor érdemes vizsgázni? Egy kutatás szerint ez a legsikeresebb időpont

Egy friss olasz kutatás szerint nem mindegy, hány órakor vizsgázik az ember – a nap közepén sokkal nagyobb az esélye a sikeres szóbeli vizsgának, mint reggel vagy délután. A Messinai Egyetem kutatói több mint 100 ezer vizsga eredményeit elemezték, és arra jutottak: dél körül a legjobbak az átmenési arányok.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.