#kompetenciamérés_eredményei

Közoktatás Kurucz Tünde

Egyre gyengébbek a magyar diákok természettudományból

Nincsen egyetlen olyan évfolyam, ahol az előző évhez képest jobb eredményt értek el a diákok a természettudományi kompetenciamérésen. Két év alatt a hatodikosok átlagpontszáma 39, a nyolcadikosok 33, a tizedikesek pedig 52 ponttal csökkent.

Közoktatás Kurucz Tünde

Pert indítottak a szülők a Belügyminisztérium ellen

A BM nem adta ki a Szülői Hang Közösségnek azoknak a kérdőíveknek az eredményét, amit még az iskolások szüleinek kellett kitölteniük arról, hogy a diákok a kompetenciamérés eredményeire kapjanak-e jegyet vagy beszámítsák-e a gimnáziumi felvételibe.

Közoktatás Székács Linda

Az országos átlagnál jóval kevesebb pontot értek el szövegértésből az Észak-Magyarországon élő diákok a 2023-as kompetenciamérésen

Minden évfolyamon, minden mérési területen rontottak a diákok a 2023-as kompetenciaméréseken. Míg azonban Budapesten és Nyugat-Magyarországon jellemzően jobb eredmények születtek, addig az észak-magyarországi vármegyékben élő gyerekek eredményei jóval elmaradnak az átlagtól.

Négy szuper augusztus 20-i program Budapesten és vidéken Campus life Székács Linda

Négy szuper augusztus 20-i program Budapesten és vidéken

Bár mivel idén szerdára esik, ezért hosszú hétvégével nem jár, azért mégiscsak mindenkinek jólesik egy pihenőnap a hét közepén is augusztus 20-án. Összeszedtünk néhány programötletet Budapesten és vidéken, amivel eltölthetitek az időtöket, ha aktív kikapcsolódásra vágytok.