Ebben a 10 gimnáziumban teljesítettek a legjobban a tizenegyedikesek történelemből a kompetenciamérésen Közoktatás
Rodler Lili

Ebben a 10 gimnáziumban teljesítettek a legjobban a tizenegyedikesek történelemből a kompetenciamérésen

Mutatjuk a top 10 intézményt, ahol a legmagasabb átlagot érték el a tizenegyedikes diákok történelemből.

Az Oktatási Hivatal márciusban tette közzé a 2024-es kompetenciamérés eredményeit, amelyből kiderült, hogy történelemből a tizenegyedikesek országos átlaga 1750 képességpont lett.

Ez egy szép átlageredménynek számít, annak tükrében, hogy a három főtantárgy közül ez lett a legmagasabb, még ha csak pár ponttal is. Matematikából országosan szinten 1709 képességpont lett az átlag, szövegértésből pedig jóval kevesebb 1672.

Ebben a nyírségi iskolában olyan jó kompetenciamérést írtak természettudományból a diákok, mint az elitgimikben

Győr-Moson-Sopronban és a fővárosban mérték a legmagasabb eredményeket,, így a legtöbb intézmény ezekből a térségekből került ki. Érdemes megemlíteni, hogy ezalól csak a második helyezett Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (2039 pont), és a kilencedik helyezett, a veszprémi Lovassy László Gimnáziuma  kivétel, akik a HVG top 100-as rangsorára is felkerültek.

Így alakult a top 10-es lista:

  • Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium – 2044 pont
  • Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola – 2039 pont
  • Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – 2032 pont
  • Budapesti V. Kerületi Eötvös József Gimnázium – 2022 pont
  • ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium – 2019 pont
  • ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium – 2011 pont
  • ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium – 2010
  • Deák Téri Evangélikus Gimnázium – 1998 pont
  • Lovassy László Gimnázium (Veszprém) – 1995 pont
  • Szent Margit Gimnázium – 1993 pont

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.