#iskolaépítés

Közoktatás Csik Veronika - Szabó Fruzsina

Rengeteg a diák, sorra nyitják a magániskolákat Budapest agglomerációjában

Egymás után nyílnak új alapítványi és magániskolák Budapest agglomerációjában, ahol szinte az összes település „kinőtte” meglévő, évtizedek óta működő iskoláit. Az elmúlt húsz évben rengeteg család költözött ki Gödre, Budaörsre, Solymárra, Budakalászra és Pest megye többi városába, így ma már nemcsak az állami általános iskolákban van tumultus, sok a jelentkező a magánintézményekben is. Még úgy is, hogy a szülői hozzájárulás havi összege 100-120 ezer forint körül mozog.

Közoktatás MTI

Öt településen épül teljesen új iskola

Folytatódik a tanuszoda- és tornaterem-fejlesztés, melynek második ütemében 26 településen épül tanuszoda, illetve 20 településen tornaterem, mindezek mellett 8 teljesen új iskola épül, 20 pedig bővül, míg egy iskola teljes rekonstrukción esik át - jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.