Egy tinédzser két napra elveszett a vadonban Kanadában
Biztonságban megtalálták azt a tini túrázót, aki elvált a csoportjától Brit Columbia egyik legnagyobb parkjában, és több mint két napra eltűnt.
Biztonságban megtalálták azt a tini túrázót, aki elvált a csoportjától Brit Columbia egyik legnagyobb parkjában, és több mint két napra eltűnt.
A kanadai nő viszont a szakszervezet segítségét kéri.
Néhány héten belül több mint ezer ilyen sírt azonosítottak.
Ezt a rekordszámú koronavírus-fertőzött miatt látják szükségesnek.
Három érmet szerzett a magyar diákokból álló csapat a Nemzetközi Földrajzi Olimpián, amit a kanadai Québec-ben rendeztek meg.
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia helyett sokan a szintén magas színvonalú kanadai egyetemeket választják. Még anyagilag is jobban jönnek ki.
CEU-val kapcsolatos állításai miatt pénteken berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a kanadai nagykövetet - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) reggel az MTI-vel.
Állítólag nemes cél érdekében vetkőznek tangára a lányok, minden esetre nagyon népszerűek.
Honnan közelíts egy ló felé? Ne, semmiképp se hátulról!
A Lonely Island és a Duck Sauce egy-egy klipjét játszotta le egy tanár Vancouverben. A diákoknak a szatíra fogalmát szerette volna szemléltetni a két művel.
A gyerekeknek egy kreatív formát választottak.
Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.