Hatalmas siker: három magyar érem született a Nemzetközi Földrajzi Olimpián Közoktatás
eduline/mti

Hatalmas siker: három magyar érem született a Nemzetközi Földrajzi Olimpián

Három érmet szerzett a magyar diákokból álló csapat a Nemzetközi Földrajzi Olimpián, amit a kanadai Québec-ben rendeztek meg.

Három érmet szerzett a magyar diákokból álló csapat a Nemzetközi Földrajzi Olimpián (International Geography Olympiad) - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hétfőn az MTI-t.

A 16-19 éves tanulók július 30. és augusztus 6. között a kanadai Québec-ben megrendezett vetélkedőről három érmet hoztak haza:

  • a következő tanévet a budapesti Radnóti Miklós Gimnáziumban kezdő Kaszap Kinga arany-,
  • Mészáros Márton, a pápai Türr István Gimnázium diákja ezüst,
  • Mészárik Márk, a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium tanulója bronzérmet hozott haza.
  • A csapat negyedik tagja, Bodansky Benjámin, a budapesti V. Kerületi Eötvös József Gimnázium diákja pedig középmezőnyben végzett.

A magyar csapat 10. alkalommal vett részt a tudományterület legnagyobb szakmai presztízsű vetélkedőjén, és szereplése felülmúlta az elvárásokat: Kaszap Kinga 43 ország 163 versenyzője közül került a legjobbak közé, ő az első magyar, akinek sikerült aranyérmet szereznie - hangsúlyozták.

A nemzetközi megmérettetés válógatója a HunGeoContest angol nyelvű földrajzi verseny volt, amelyet a Modern Geográfus Alapítvány és a PTE Természettudományi Kar Földrajzi és Földtudományi Intézete szervez Trócsányi András tanszékvezető egyetemi docens, versenyigazgató vezetésével. Az új versenyszezon októberben kezdődik majd online fordulóval, a kiírás ezen az oldalon lesz majd elérhető - tették hozzá.

Újabb siker: ezúttal a a Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián szerzett érmeket a magyar csapat

Három érmet szerzett a magyar középiskolásokból álló csapat a 2018-as Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián Prágában - közölte az MTI-vel az MTA Nyelvtudományi Intézete. A Magyar Nyelvészeti Diákolimpia eddigi legeredményesebb csapatából a hétfőn véget ért prágai versenyen ezüstérmes lett Ugrin Bálint József, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanulója, és bronzéremmel jutalmazták Árvay-Vass Ivánt, valamint Vári-Kakas Andort, a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium diákjait.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.