Mit dolgoznak a legboldogabb magyarok? Pályakezdés
Kurucz Tünde

Mit dolgoznak a legboldogabb magyarok?

Elkészült az ország boldogságtérképe, amelyből többek között az is kiderült, hol élnek és mivel foglalkoznak a legboldogabb magyarok. Mutatjuk.

A Pénzcentrum 2023 végén készítette el boldogság felmérését. A kérdőív a munka, a magánélet és a közélethez való viszonyt is vizsgálta 1-től 10-ig terjedő skálán. Az 1-es a legrosszabb, a 10-es a legjobb értéket jelölte. A kutatásban közel 15 ezren vettek részt.

A felmérésből kiderült, hogy a legboldogabb magyarok az ország nyugati felében és Budapesten laknak. A lista eleje a következőképpen alakult.

  • Vas - 6,1 pont
  • Győr-Moson-Sopron - 6 pont
  • Veszprém - 5,8 pont
  • Fejér - 5,8 pont
  • Budapest - 5,8 pont
A legkevésbé boldogok pedig Bács-Kiskunban, Somogyban és Nógrádban élnek.

2023-ban a legboldogabbak a 41-55 év közöttiek voltak. A legkevésbé az életükkel a 25 év alattiak voltak elégedettek. Ez az eredmény annak tükrében is érdekes, hogy 2022-ben a korosztályok között ők érezték magukat a leginkább boldognak.

Az eredmények szerint az iskolai végzettség is hatással van a boldogságra. Aki legfeljebb általános iskolát végzett, az átlagban 4,9 pontosnak érezte a helyzetét. Ehhez képest a legmagasabb tudományos fokozattal rendelkezők átlagosan 6,4 ponttal jellemezték életüket.

A foglalkozást nézve idén is a vállalkozók lettek toronymagasan a legboldogabbak, akiket a GYED-en, GYES-en lévők és a közalkalmazottak követtek. Nem meglepő módon a közmunkások és a munkanélküliek voltak a legkevésbé elégedettek.

Az egyetemisták lelki egészségével az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

 

 

 

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.