Önismeret, kommunikáció, tanulásmódszertan, konfliktus- és stresszkezelés – egyre több egyetem és főiskola kínál ilyen témájú tréningeket a hallgatóknak. Nem véletlenül: az elsőévesek egy része már az első vizsgaidőszakban azzal szembesül, hogy nem bánik elég jól az idővel, hogy az egyetemi tananyagmennyiséghez új tanulási módszerek passzolnak, vagy hogy érdemes lenne fontosság szerint rangsorolni a feladatokat.

Az iskola nem az életre készít fel. Miért mondják ezt? Akkor mi készít fel az életre?

– ezt a fogós kérdést tette fel az egyik kommentelő az egyik legnépszerűbb kérdés-válasz oldalon. Több tucat választ kapott, több egészen sommás: „semmi nem készít fel”, „az iskola utáni élet, na az megtanít”, „pontosítsunk: a magyar iskola nem készít fel az életre”. Ezzel a kritikával valószínűleg sokan egyetértenek, mert bár igaz, hogy a középiskola – észrevétlenül is – erősíti azokat a képességeket, amelyekre a szakemberek szerint a jövőben minden eddiginél nagyobb szükség lesz, a „képességek vs tananyag” versenyéből még mindig utóbbi kerül ki győztesen.

Legalábbis erre utal az, hogy egyre több egyetemen és főiskolán döntenek úgy, hogy a hallgatókat nemcsak szakmai tudáshoz juttatják, hanem fejlesztik azokat a készségeiket, kompetenciáikat is, amelyekre már egyetemistaként is nagy szükségük lesz, diploma után meg pláne.

Azt fejlesztik, amit az iskola nem fejleszt eléggé

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem például karriermenedzsment kurzusokat indít, de személyiségfejlesztő tréningekre is járhatnak azok, akik úgy érzik, hogy segítségre van szükségük a stresszkezelésben, az önbizalom vagy az önismeret területén. A Budapesti Metropolitan Egyetem is különböző tréningeket kínál, félévenként más-más tematikát ajánlva, amelyek között ott van például a meggyőző kommunikáció, a tárgyalástechnika és a konfliktuskezelés is. A Debreceni Egyetem karrierközpontjában is hasonló a kínálat, többek között tanulásmódszertani, kommunikációs és önismereti kurzusokat szerveznek.

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (PTE KTK) összetett rendszert dolgoztak ki a hallgatók skilljeinek fejlesztésére. „Amikor megérkeznek az elsőéves hallgatók, részt vesznek egy kompetenciamérésen, amely 120 kérdésből áll, a nyolc fő kompetencia – például a gondolkodás, a vezetés, az együttműködés, az alkalmazkodás – mellett huszonnégy alkompetenciát mér” – mondja Sipos Norbert, a PTE KTK Kompetencia- és Tehetségfejlesztő Központjának (TehetségPont) szakmai vezetője.

„Az elsőévesek egy egész elemzést kapnak saját magukról. A teszt eredményeiből megtudhatják, hogy miben erősek, és miben kell még fejlődniük. A hatodik félévben újra kötelező kitölteni a tesztet, így össze tudják hasonlítani a két mérés eredményét, meg tudják nézni, hogy miben fejlődtek nagyot. Emellett a végzettek is értékelik a saját kompetenciáikat, hogy miben fejlődtek egyetemistaként, és hogy ezekre a kompetenciákra mennyire van szükségük a munkahelyükön” – magyarázza, hozzátéve: a szakmai tudást és a „hard skilleket” a hallgatók megszerzik az órákon, „de szerintünk a soft skillek azok, amelyek segítenek abban, hogy egy pályakezdő jó legyen a munkahelyén, és ezeknek a fejlesztése egyértelműen a feladatunk”.

A TehetségPonton rendszeresen felmérik, milyen területen lenne a hallgatóiknak szükségük plusz segítségre. Többek között ingyenes, 60-70 perces foglalkozásokat szerveznek, olyan időpontokban, amikor a legtöbb egyetemista ráér. „Például a belső stabilitásról, a stresszkezelésről, az időgazdálkodásról, arról, hogyan kommunikáljanak hatékonyan, coachingtechnikákról” – említ néhány témát Sipos Norbert.

Idő, idő, idő

Az Eduline által megkérdezett hallgatók és oktatók szerint időgazdálkodásban például kifejezetten gyengék az elsőévesek. Pedig nagy szükségük lenne erre, mert önmagában már az előadások, szemináriumok, ZH-k, házi dolgozatok, vizsgák beosztása sem egyszerű feladat, a legtöbb egyetemistának ráadásul a diákmunkát/gyakornoki munkát is be kell építenie a mindennapjaiba - az Eurostudent friss adatai szerint tíz magyar hallgató közül négy ugyanis folyamatosan, egész évben dolgozik.

A pécsi egyetem gazdasági karán is hasonlóak az arányok, Sipos Norbert azt mondja, náluk a nappalis hallgatók körülbelül 35 százaléka vállal munkát. „Sokan panaszkodnak arra, hogy nehezen tudják beosztani az idejüket, mert ott a tanulás és az a sok lehetőség, amit az egyetem nyújt, és ehhez jön még a diákmunka. A legtöbben ehhez kérnek segítséget, meg szeretnék tanulni, hogyan oszthatják be jobban az idejüket” – magyarázza. Erre a feladatra ráadásul a középiskola alig-alig készít fel, kevés például az olyan projektfeladat, amelyben a diákok maguk tervezik meg, mikor mivel foglalkoznak, ők osztják be az időt. Nem véletlen, hogy az alternatív iskolák zöme projektekre fűzi fel a tanévet, ahogy az állami iskolák közül is egyre több próbál ilyen feladatokat adni a tizenéveseknek, ezek ugyanis több tucat készséget erősítenek – többek között azt, mennyire bánunk jól az idővel.

„A középiskolában napról napra, hétről hétre kell készülni, maga a rendszer szabja meg, hogy mikor mennyit kell tanulni. Az egyetemen és a munkahelyen más a helyzet, ott a személyes felelősségünk, hogy képesek vagyunk-e az időt beosztani, priorizálni a feladatokat, eldönteni, hogy mi a fontos és mi a sürgős” – teszi hozzá a TehetségPont szakmai vezetője.

Időt, pénzt, energiát spórolhatnánk, ha jobban ismernénk önmagunkat

Talán még ennél is nagyobb szükség lenne arra, ha az iskolákban legalább időnként segítséget kapnának a diákok ahhoz, hogy átgondolják, kik ők, miben erősek, milyen dolgokat szeretnek, milyen feladatok közben érzik azt a bizonyos flow-t. Már csak azért is, mert fontos felvételi döntést kell meghozniuk 18-19 évesen, a felmérések pedig arról árulkodnak, hogy egy részük nem jól választ képzést. Erre utalnak a meglepően magas lemorzsolódási arányok (vannak olyan képzési területek, ahol tízből öt hallgató lemorzsolódik), amely mögött számos ok áll, ám ezek egyike a kutatók szerint egyértelműen a „téves pályaválasztás”. 

„Én egészen korán tudtam, hogy mi érdekel, de nem minden osztálytársam volt ilyen” – mondja Vanda, aki néhány éve szerezte meg a diplomáját. „Egyikük nagyon okos volt, minden tárgyból ötösei voltak. Így utólag egyértelmű, hogy nagy szüksége lett volna arra, hogy néhány jól célzott kérdéssel valaki segítsen neki átgondolni, miben érzi magát igazán jól. Jogra ment, simán bekerült, aztán két félév után jutott el odáig az önismeretben, hogy rájött: valójában gyógyítani akar. Két félév után átment az orvosira” – emlékszik vissza.

Nagyjából mindenki fel tudna idézni hasonló történetet – Sipos Norbert azt mondja, náluk is megfordult már olyan hallgató, aki a beszélgetések során jött rá, hogy nem megfelelő szakra jelentkezett, és olyan diákjaik is vannak, akik más karról érkeztek hozzájuk, mert elsőre nem jól választottak. „Azt látjuk, hogy a hallgatók túl kevés időt szánnak arra, hogy átgondolják, mit szeretnének, kik ők valójában. Lehet, hogy ha az önismeret fejlesztése jobban megjelenne a középiskolákban, könnyebben meg tudnák találni azt a szakot, ami hozzájuk passzol, és nem első- vagy másodévesként döbbennének rá arra, hogy nem is ezt akarják tanulni. Hogy ezt valójában a szüleim, a barátom vagy a nagyapám akarta, nem én” – magyarázza.

Mire lenne szükségük… még?

Az Eduline által megkérdezett oktatók és pályakezdők szerint persze más területen is ráfér a „korrepetálás” a hallgatókra. Az egyik maga a tanulásmódszertan, az egyetemen ugyanis egészen más ütemben és máshogy kell tanulni, mint gimnazistaként, ráadásul a tananyag mennyisége is sokszorosa a középiskolainak. Sipos Norbert szerint a koronavírus-járvány idején a belső stabilitás, a stresszkezelés képessége minden korábbinál fontosabbá vált, de a kommunikációs készségeket is érdemes fejleszteni az egyetemeken.