Z-generáció: a munkaadók a sztereotípiáktól félnek Pályakezdés
MTI

Z-generáció: a munkaadók a sztereotípiáktól félnek

Lazányi Kornélia, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja szerint a munkáltatóknak nem kell félniük a Z-generációs munkavállalók alkalmazásától.

A vállalkozásfejlesztést, szervezeti magatartást, szervezetpszichológiát és biztonsági kultúrát kutató szakember annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy szerdán részt vesz a Société Budapest - elsősorban vállalatirányítóknak szóló - Felsővezetői klub elnevezésű pódiumbeszélgetésén, amelynek témája a 21. századi vezető kérdése lesz.

A kerekasztalbeszélgetésen a többi között szó lesz arról, hogy milyen generációs különbségekből fakadó kihívásokkal, feladatokkal kell szembenéznie a jelen vezetőjének és arról is, hogy mit jelent vezetőnek lenni a különböző generációk között.

Lazányi Kornélia az esemény témájára térve úgy vélekedett: a generációs felosztás "nagyon nagy általánosítás", azon belül individumok, különböző értékrendeddel és attitűddel rendelkező emberek vannak. A Z-gerenációhoz hasonlóan sem az X-, sem az Y-generáció nem volt homogén. A generációs felosztás szerinte azért sem értelmezhető, mivel a földrajzi-társadalmi tényezők azt jelentősen árnyalják.

"Amikor a felsővezetők félnek ezeket a fiatalokat alkalmazni, akkor sztereotípiáktól félnek, amelyek az egyén szintjén torzítanak" - fogalmazott. Ugyanakkor - tette hozzá - megfigyelhetőek tendenciózus jellemzők: a Z-generáció esetében például az, hogy "az embert keresik először a munkaadójukban, és csak utána nézik a főnököt" - fejtette ki a dékán.

Lazányi Kornélia álláspontja szerint a vezető és a beosztott között kialakult emberi kapcsolat, majd az azután "kiérdemelt tisztelet" az alapja a sikeres együttműködésnek. "Ha egy vezető eljut idáig, akkor a Z-generáció tagjai legalább annyira hűségesek, mint a baby boomerek" - hangoztatta.

A Felsővezetői klubban Lazányi Kornélia beszélgetőtársa lesz Homonnay Géza, a Gamax Számítástechnikai Kft. cégvezetője, egyik alapítója és Steigervald Krisztián közgazdász.

Youtuber-világ: ahol az ismertség a siker egyetlen fokmérője

"15-20 évvel ezelőtt, a hagyományos tömegmédia korszakában, a fiatalok többnyire belátták, hogy nem lehet mindenki híres, nem lehet mindenki sztár, hanem egy adott korosztályban csak 15-20 olyan híres énekes vagy előadóművész van, akit többen ismernek" - mondta Guld Ádám médiakutató, kommunikációs szakember, hozzátéve, hogy ma a fiatalok számára "a láthatóság és az ismertség a siker egyértelmű és kizárólagos fokmérőjévé válik".

Állást kerestek?
Nemrég szereztétek meg a diplomát, ezért éppen életetek első "igazi" állását keresitek? Vagy többéves szakmai tapasztalattal váltanátok munkahelyet, esetleg teljesen új területen építenétek karriert? Nézzétek meg a Jobline állásajánlatait!
Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.