Az olimpiának helyet adó Brazília az egyetlen ország Dél-Amerikában, ahol a spanyol helyett a portugál nyelvet beszélik. A portugálok egy okos trükkel hozták magukat helyzetbe a 15. században, így vethették meg kitartóan lábukat a kontinensen.

A történelem tankönyvekben általában a későbbi világhatalmi pozícióba kerülő spanyolokról szól a legtöbb fejezet, de az idei olimpia más megvilágításba helyezi a Brazíliát alapító portugálokat is, így érdemes egy kitérőt tenni, hogy miként alakult ki egy közel 200 millió portugál ajkú ország a tengerentúlon.

A 15. századi nagy földrajzi felfedezések korában Portugália igen komoly tengeri hatalomnak számított, a kis országnak a kereskedelem volt az egyetlen kitörési pontja a kontinensen, hogy a "nagyok" közé emelkedhessen. A kereskedelmük középpontjában ekkor a cukornád, valamint a rabszolga-kereskedelem állt - velük műveltették a földeket. A portugálok elsődleges hódítási irányai ekkor még Afrikában voltak, ők hozták létre a legtöbb kereskedelmi telepet a kontinens nyugati partjain, melyek alapot szolgáltattak később Afrika körülhajózásához és az Indiába vezető kereskedelmi utak kialakításához.

A portugál nyelv

Mint megannyi neolatin nyelv, az indoeurópai nyelvcsaládba tartozik, mely a mai Galicia területén (Hispania provincia északnyugati része) élő vulgáris, provinciális latin nyelvből alakult ki. A nyelvben nyomott hagyott a 4. századbeli vizigótok hódítása következtében keveredett a germán és a vulgáris latin, ám az uralom ellenére a latin maradt még két évszázadig a leginkább használt nyelv. A 9. században meginduló arab hódítások miatt egyre jobban elszigetelődtek egymástól a latin nyelvi központok, felgyorsult a nyelvjárás kialakulása. Az arab hódítások miatt néhány közigazgatási elnevezésben a mai napi megfigyelhetők az arab vonások. Galicia függetlenedése (9. század vége) új helyzetet teremtett, de eddigre egyértelmű eltérések alakultak ki a szomszédos León, és Kasztília óspanyol területeihez képest. A Brazíliában beszélt portugálban erős afrikai hatás érzékelhető az onnan behurcolt rabszolgák miatt. Napjainkban közel 220 millió ember beszéli anyanyelveként világszerte.

A fáradtságos és hosszú út jövedelmező volt ugyan (a század végére évi 700 kilogramm arany és 10000 rabszolga került kincstári vagyonba), azonban ők is keresni kezdték a lehető legrövidebb utat Ázsiába. A spanyolokkal élt egy 1479-es, IV. Sixtus pápa által szentesített megállapodás, miszerint az atlanti-kereskedelem és az afrikai kontinens gyarmatosítása portugál privilégium. Ezt felülírta Kolumbusz Kristóf felfedezése 1492-ben, ami kényszerhelyzetbe hozta a portugálokat, hiszen a spanyolok felmondták a megállapodást.

A portugálok sürgősen keresni kezdtek az Atlanti-óceán nyugati felén azokat a területeket, melyek jó pozíciót jelenthetnek a spanyolokkal szemben, ám csak feltételezéseik lehettek, hogy az Egyenlítőtől délre is lehetnek felfedezetlen területek. A spanyolok az új hódításaik következtében mindenképp meg kívánták határozni, hogy a portugáloknak meddig terjedhet az érdekszférájuk, érthető módon ezt a határt a portugálok minél inkább megkívánták kitolni nyugati irányban. Az 1494-ben megkötött tordesillasi szerződés értelmében a nyugati hosszúság 48°-nál húzták meg a két érdekszféra határát. A szerződés évtizedekre meghatározta a világuralmi pozíciókat.

A portugálok reményei, hogy ők is nyithatnak telepeket nyugatra az érdekszféra határain belül 1500-ban valósultak meg, mikor - teljesen véletlenül - Pedro Álvares Cabral a mostani Brazília partjaihoz sodródott. A reményeik onnan származtak, hogy a portugál hajósok az uralkodó passzátszél miatt könnyen nyugatra sodródtak, egy tapasztalatikra építő titkos expedíció feljegyzései 1498-ban már említést tettek brazílfáról.

Rövidesen be is nyújtották igényeiket a területért, melynek pontos kiterjedését ekkor még nem ismerték. 1530-ban vált hivatalosan is portugál gyarmattá a terület, melyet a brazílfáról, az első kitermelt nyersanyagról neveztek el. A kereskedelem igazán akkor pörgött fel, mikor aranyat találtak a belső hegységekben. A portugál recept szerint cukornád ültetvényeket hoztak létre, melyeken afrikai rabszolgákat dogoztattak - a portugálok voltak a világ legnagyobb rabszolga-kereskedői ekkor.

A gyarmatosítók komolyan kizsigerelték a területet, mely egyre mélyebben nyúlt be a szárazföldbe, az elnyomás miatt már az 1700-as években függetlenségi törekvések indultak, de ezt a portugál hatalom sikerrel elnyomta. 1808-ban ráadásul VI. János portugál király a napóleoni hódítások miatt áttette székhelyét Brazíliába. Napóleon megdöntése után az anyaország is felszabadult, később a királynak vissza is kellett térnie, hogy erejét vegye a királyi hatalom távolsága miatt kialakult forradalmi törekvéseknek. Brazília ekkor portugál szempontból hercegi területté vált, bár már különálló országként kezelték, ahol II. Péter uralkodott. akit 1840-ben császárrá koronáztak. Az új államforma 1889-ig tartott ki, mikor megdöntötték a köztársaságpártiak Deodoro de Fonseca vezetésével vértelen puccs útján a hatalmat. A királyi család csak 1920-ban térhetett vissza az országba, ám hatalmi súlya nem maradt.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!