Odacsapott a kormánynak a Szülői Hang: elvárják a nem állami tankönyvek megrendelését Közoktatás
Eduline

Odacsapott a kormánynak a Szülői Hang: elvárják a nem állami tankönyvek megrendelését

A Szülői Hang Közösség felmérte a szülők véleményét és tapasztalatait a kölcsöntankönyvek és a nem állami tankönyvek rendelhetősége kapcsán. Az eredményeket elküldték az Emmi-nek és számos pártnak is. A problémákra és az elvárásokra hívják fel a figyelmet.

A kormányzat által kiterjesztett kölcsöntankönyv-rendszer több sebből vérzik - írja a Szülői Hang Közösség, hozzátéve: a gyerekeknek év elején kiosztott kölcsönkönyvek több mint fele rossz állapotú vagy a beleírások miatt korlátozottan használható volt.

A gyerekek a könyvekben nem emelhetik ki a lényeget, nem jegyzetelhetnek, és a tanév végén akkor is le kell adniuk, ha később az ismétléshez vagy az érettségire való felkészüléshez szükségük lenne rá.

A közösség szerint a kölcsönkönyv a gyerekeket korlátozza a tanulásban, ezért számos szülő dönt úgy, hogy saját költségen vennék meg a tankönyveket. Mindez szükségtelen többletterhet és stresszhelyzeteket okoz mind a diákok, mind a tanárok, mind a szülők részére, és az esélyegyenlőséget is tovább rontja - fogalmaz a közlemény.

Nem állami tankönyvek

A szülők többsége szerint romlik az oktatás minősége akkor, ha a kormányzat a tervek szerint megszünteti a nem állami tankönyvek iskolai rendelhetőségét 2019-től - írja a Szülői Hang Közösség közleményében, hozzátéve: oszágosan milliós nagyságrendben maradnak használatlanul az állami tankönyvek, mert a tankönyvrendeléseket gyakran a gyermekek és pedagógusok valós igényei helyett a félelem igazgatja, az iskolák szükségtelenül is megrendelnek könyveket. Ezáltal a rendszer feltehetően hamis képet ad a tanárok valós igényeiről - fogalmaz a Szülői Hang Közösség.

Az iskola ugyan megrendelteti az állami tankönyveket, de a tanárok mégsem használják ezeket: a visszajelzések alapján országosan milliós nagyságrendben maradnak használatlanul. Ebből arra következtet a Szülői Hang Közösség, hogy a pedagógusok is sokszor gyenge minőségűnek tartják az állami könyveket.

Ha a jelenlegi szabályozás nem változik, a 2018-19-es tanév lesz az utolsó, amelyre még rendelhettek nem állami tankönyveket az iskolák a közismereti tárgyak oktatásához.

A Szülői Hang Közösség a tanév végén részletesen felmérte a szülők véleményét és tapasztalatait egy önkéntes anonim online kérdőív segítségével, melyet országosan összesen 2158-an töltöttek ki.

A felmérés eredményeit elküldték az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a számottevő támogatással bíró pártnak, a Szülői Hang Közösség így fogalmazott: "elvárjuk, hogy a kormányzat biztosítsa a szabad, nem állami tankönyvek megrendelését is lehetővé tevő tankönyvválasztás jogi és anyagi hátterét. Elvárjuk továbbá, hogy a diákokat juttassák jó minőségű és saját tulajdonú tankönyvekhez".

A következő évek nem a megoldások, hanem a problémák felhalmozódásának időszaka lesz

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete úgy látja, hogy a következő év, évek nem a megoldások, hanem a problémák felhalmozódásának időszaka lesz az oktatásban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a 2019. évi költségvetés tervezetében az 1988 milliárdos oktatási kiadások mindössze 15 milliárddal nőnek az idei számokhoz képest.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.