Igazi pokolban élnek ezek a gyerekek: háború, éhség, erőszak Közoktatás
MTI

Igazi pokolban élnek ezek a gyerekek: háború, éhség, erőszak

Az UNICEF hétfőn kiadott jelentése szerint főként a háborús konfliktusok, felkelések és rossz kormányzás miatt 37 országban mintegy 180 millió gyermek ma nagyobb valószínűséggel nő fel mélyszegénységben, oktatás nélkül vagy hal erőszakos halált, mint húsz évvel ezelőtt.

A gyermekek jogainak világnapján publikált riport szerint a világon élő 2,2 milliárd gyermek közül minden 12. életminősége esett vissza mindhárom kategóriában: a szegénység, az oktatás és az erőszakos halálozás adatai szerint. 

A legnagyobb mélyrepülés Dél-Szudánban tapasztalható, ahol véres polgárháború dúl, aminek következtében a gyermekek élete sokkal rosszabbra fordult, mint a korábbi generációé. 

Az ENSZ Gyermekalapjának jelentése rámutat, hogy több mint 14 országban, köztük Kamerunban, Zambiában és Zimbabwében megnőtt azoknak a száma, akik kevesebb mint 1,99 dollárból élnek naponta.

A gyerekek általános iskolai képzésből való kiesését 21 országban, mások mellett Szíriában és Tanzániában is tapasztalták. A 19 év alatti gyerekek körében pedig hét országban is megnőtt az erőszakos halálozások száma: a Közép-afrikai Köztársaságban, Irakban, Líbiában, Dél-Szudánban, Szíriában, Ukrajnában és Jemenben. Ezekben az országokban súlyos fegyveres konfliktusok zajlanak.

Csodát tenne a menekülttáborban a szíriai lány

Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez. Nem csak menekülttáborban élnek, de még a szigorú családi hagyományok is kötik őket: ez tart vissza rengeteg Szíriából menekült lányt a tanulástól.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.