Tényleg bedarálják a magániskolákat? Varga Mihály üzent nekik Közoktatás
Eduline

Tényleg bedarálják a magániskolákat? Varga Mihály üzent nekik

Attól tartanak a szakképző magániskolák, hogy a következő tanévre sokaknak az épületüket és a felszerelésüket is az államnak kellene ingyen beszolgáltatni. Varga Mihály, a szakképzésért felelős NGM minisztere erre nem adott egyértelmű választ, de jelzés értékűen üzent az iskoláknak.

Április elején újra megkongatták a vészharangot a szakképző magániskolák. Olyan kormányzati szándékról értesültek, hogy nyilatkozniuk kellene, hogy beolvadnak-e önként az állami szakképzési centrumokba, vagy megpróbálnak azon kívül működni. Utóbbi ellehetetlenítés zajlik, ugyanis a kormány határozza meg, hogy egy magániskola hány szakembert képezhet, jellemzően nem, vagy csak nagyon kis számban kaptak az intézmények keretszámokat.

Az új törekvés szerint már minden magániskolát beolvasztanának, és megszűnne önálló jogi személyiségük. Az iskolák mögött általában egyesületek vagy alapítványok állnak, viszont iskolájuk elvesztésével közhasznú funkciójuk is megszűnik, azaz fel kell számolják őket és át kell ruházzák egy másik hasonló alapítványra a vagyonukat. Mivel minden ilyen alapítvány megszűnne, így csak az államra lehetne hagyni a vagyont, tehát az állam egy húzással ingyen szerezne meg épületeket, felszereléseket és forrásokat.

Varga Mihály az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában reagált a magániskolák államosításának hírére, miszerint a szakképzéssel foglalkozó magániskolák , akik nem olvadnak be az NGM szakképzési centrumaiba, le kell mondaniuk az intézmény vagyonáról. Bár megkerülte a választ, hogy tényleg az államhoz kerülhetnek-e az iskolák, elmondta, hogy az állam szigorúbban kívánja szabályozni, hogy milyen magániskolák kaphatnak állami támogatást, ha nem olyan szakmában képzik diákjaikat, amiket az állam előnyben részesítene.

A címlap borítóképet a Pink Floyd The Wall című filmjéből kapcsoltuk.

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken Érettségi-felvételi Gál Luca

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken

Bár még messzinek tűnik a 2026-os érettségi, azonban sok helyen szeptemberben kell leadni a jelentkezést a felkészítőkre. Jó hír, hogy több magyar egyetem is indít hivatalos érettségi előkészítőt. Bár van, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a diákok, bizonyos helyeken mélyen zsebbe nyúlós a tandíj. Viszont van olyan intézmény, amely akár 100 pluszpontot is ad érte a felvételin.