A legfrissebb OECD-jelentés a tanári fizetésekben mutat érdemi javulást, bár az utolsó helyről indulva nem akkora meglepetés, ha előrébb léptünk a nemzetközi összehasonlításban. Az oktatási államtitkár ajavuló tendenciákat emelte ki, de mindegyiknek van árnyoldala.

Csütörtökön néhány fontos adattal szolgálhattunk az OECD-tagállamok és partnerállamok oktatási rendszereiről, köztük az emelkedést mutató, de még így is a sereghajtók között található pedagógus fizetésekről, az egy tanulóra jutó oktatási finanszírozásról - melyben nálunk romlottak legjobban az adatok -, valamint az OECD-ben ritkán látottan alacsony 3,8 százalékos GDP-arányos oktatási finanszírozásról.

Palkovics László a jelentést értékelő csütörtöki sajtótájékoztatóján az alacsony GDP-arányos finanszírozás kapcsán elismerte a 3,8 százalék és az említett időszakban az OECD-átlag 5,2 százalék közötti jelentős különbséget. Azonban elsősorban azt hangsúlyozta, hogy ennek javítására számos intézkedés született az elmúlt időszakban, ami természetesen igaz, ám ez egy három évvel későbbi reakciót jelent (költségvetés tervezése szempontjából négy év) egy olyan helyzetre, amiről az államháztartási adatok alapján a kormánynak tudomása volt, pontosan láthatták 2012-2013-ban, hogy a forráskivonás minőségi hatással lesz az oktatás színvonalára és stabil működésére. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy még az Állami Számvevőszék figyelmeztetését is figyelmen kívül hagyták és nem fordítottak elegendő forrást a rendszerre, ami ellátási gondokat is eredményezett.

Az egy tanulóra eső költségszintről szólva kiemelte, hogy a szám 2013-tól folyamatosan nő, részben a költségvetési támogatás bővülése, illetve a hallgatói létszám kismértékű csökkenése miatt. Ez is azonban egy utólagos rakció, mint a fentebb említett cikkünkben bemutattuk, nagyobb volt a forráskiváns mértéke az említett időszakban, mint a létszámcsökkenés - kiváltképp a középiskolások tekintetében. Az államtitkár is a hallgatói létszámra tért ki az MTI tudósítása szerint, az volt az egyetlen szektor, ahol arányos volt a forráselvonás a létszámhoz képest. Hogy azóta emelkednek a tanulókra fordított források, az is a mélypontra adott reakció - ehhez viszont ezt el kellett érni a kormányzásuk harmadik évében.

A 2013-as rossz mutatókat arra használta az államtitkár, hogy demonstrálja, hogy azóta mennyivel többet adnak:

• Az iskolai előkészítésre, az alapfokú oktatásra szánt összeg 2013 és 2016 között lényegesen, 22 százalékkal nőtt, a középfokú oktatásban a bővülés 6,3 százalék.
• A felsőoktatási központi költségvetési finanszírozása 5,8 százalékkal lett magasabb - jelezte.
• 2013-ban a felsőoktatási intézmények közvetlen költségvetési támogatása 165 milliárd forint volt, ez az összeg 2016-ra 252 milliárdra nőtt, jövőre pedig 259 milliárd lesz.
• A köznevelésben a támogatás - szakképző intézmények nélkül - 745 milliárdról 937 milliárdra nőtt.

2013-ban, mikor a források sosem látott szintre zuhantak (említett GDP 3,8 százalék), akkor pontosan tisztában lehettek ennek káros hatásával, amit most korrigálni kellett - több hónapos tüntetéseket követően. A szűk esztendőknek azonban hosszútávú hatása lesz a tanulók életére a mostani korrekció ellenére is.

Ingyen tankönyv van, minőségi tananyag kevésbé

Az oktatást is némileg egy szociális juttatási csomag tartja az OECD-átlaghoz közel: 2013-ban  teljes kiadások 10 százaléka volt szociális juttatás (utazási kedvezmény, étkeztetés, kollégiumi szállás, stb.), az oktatási alapszolgáltatások magukban messze voltak az átlagtól. A 2016-os adatokra természetesen várnunk kell, ám addig ez a 10 százalék körül juttatási keret várhatóan emelkedni fog az ingyenes étkeztetés és az állami tankönyvek miatt is. Az államtitkár is kiemelte, hogy a családok körében 32 százalékkal csökkentették a kiadásokat. A tanulók szintjén pénzben mérhető juttatások és kedvezmények természetesen nagy segítséget jelentenek, ám az oktatási alapszolgáltatás tudnák igazán csökkenteni a társadalmi különbségeket. A "magyar út" miatt nem meglepő tehát: amíg az OECD államai átlagosan a GDP 2,5 százalékát fordítják családtámogatásra, addig Magyarországon ez 4,7 százalék.

Az államtitkár közölte továbbá, hogy a tanári munkaerő egyre idősödik, ami egy sor másik OECD-országra is igaz. Példaként említette, hogy a 49 évesnél idősebb, az általános iskola alsó tagozatán tanító pedagógusok aránya 36 százalék, felső tagozaton ez 39 százalék, középfokon pedig 32 százalék. Az óvodában, az általános iskolában és az alsó középfokú oktatásban a pedagógusok keresete jelentősen elmaradt más diplomásokétól, de megemlítik, hogy fizetésük 2012 és 2014 között emelkedett az életpálya keretében - mutatott rá Palkocsics. (lásd a pedagógusbérekről szóló cikkünket).

2013-ban az óvodára fordított kiadások GDP-hez viszonyított aránya 0,7 százalék volt, szemben az OECD 0,6 százalékával. 2014-ben a hároméves, illetve négyéves óvodai ellátásban részesülők aránya szintén jelentősen meghaladta az OECD-átlagot. Lényegében ez volt az egyetlen statisztika az MTI beszámolója alapján, ami egyértelmű pozitívum lehet. A képet azonban árnyalja, hogy azért ilyen alacsony az OECD-átlag, mert több országban egyszerűen nincs óvodai rendszer, így az átlag is alacsony marad (mintha egy magasugró egy alacsonyra tett lécet ugrott volna át).

Jelezte: az OECD kritikaként megjegyezte a 25-64 éves korosztály felsőfokú végzettségének arányát. Magyarországon ez 25 százalék, míg az OECD-átlag 35 százalék. Ezen a téren még van mit tenni - írta az MTI. Célként az unió azt tűzte ki, hogy a 30-34 éves korosztályban a diplomások száma érje el a 40 százalékot, Magyarország 2011-ben 30,3 százalékot vállalt, 2014-ben már 34,1 százalékot ért el. A növekedés az unió átlagában 4,1 százalékos, Magyarországon 8 százalékos volt öt év átlagában. Ők zömében 2010 előtt szerezték diplomájukat.