Rosszul jegyezték be a Nemzeti Pedagógus Kart Közoktatás
Eduline

Rosszul jegyezték be a Nemzeti Pedagógus Kart

Magukat is köztestületnek hitték, de nem sikerült valami a papírmunkánál.

Kiss László képviselő (MSZP) szúrta ki, hogy az állam által 2014-ben életre hívott Nemzeti Pedagógus Kar nem köztestület, mint magukról hirdetik, hanem hagyományos egyesületi formában működnek.

A gyakorlatban nem sokban különbözik a kettő egymástól, azonban a köztestületek a szakterületükön megfogalmazott véleményeit nagyobb súllyal vethetik latba, a jogi státusz presztízs értékű.

A bírósági adatokra hivatkozva Kiss a legfőbb ügyészhez, Polt Péterhez fordult, aki törvénysértést nem látott az esetben, azonban a hiba javítását fogja kezdeményezni a bíróságon.

Az NPK-nak azonban nem feltétlen van szüksége ilyen jelölésre, ugyanis a kormány által létrehozott, minden pedagógus számára kötelezeő tagságú szervezet így is kivételezett helyzetben van a kormánynál, ha tanács vagy támogatás nyújtásáról van szó.

A pedagóguskar tiszteletbeli tagjává választották Hoffmann Rózsát

Ünnepi küldöttgyűlést tartott szombaton Budapesten a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK). Hoffmann Rózsa tiszteletbeli tag lett.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.