Kilencmillió diák jár általános és középiskolába Németországban, tíz százalékuk migráns családból származik - a tanárok között viszont az egy százalékot sem éri el ez az arány.

Igen, tanár szeretnék lenni – mondja a tizennyolc éves Can Arslan. Arslan a Ruhr-vidéken, a vendégmunkás-családok németországi „őskohójában” járja a középiskola utolsó osztályát.

Armin Laschet nagyon örül Can pályaválasztásának. – A szociális integrációhoz példaképekre van szükségünk – mondja Észak-Rajna-Vesztfália integrációs minisztere. – A migráns életrajzzal rendelkező pedagógusok pedig azt demonstrálják a szülőknek és gyerekeknek, hogy a képzés származásra való tekintet nélkül út lehet a fölemelkedéshez.

Can Arslan ilyen tökéletes példa lehet. Apja szakmunkás egy fémüzemben. Otthon törökül beszélnek. – Ez eddig teljesen oké – mondja Can. – A pályaválasztásomhoz azonban az osztályfőnököm szolgáltatta a példaképet.

Abbas Mordeniz törököt, testnevelést és matekot tanít.  A harmincegynéhány éves pedagógus évtizedekkel ezelőtt érkezett munkát kereső szüleivel Németországba. 15 évesen kezdett németül tanulni, leérettségizett, majd az esseni egyetemen tanult tovább. – Saját magamon tapasztaltam meg, hogy az iskola szociális ugródeszka lehet, így lett számomra a tanítás álomhivatás – emlékezik pályaválasztására. – Az ügyvédek vagy a közgazdászok ehhez képest nekem teljesen idegen világot jelentenek.

Még a rendőrség is jobban áll

A migráns hátterű tanárok ma még elenyésző kisebbséget alkotnak a német iskolákban. A Rajna és a Ruhr vidékén, ahol minden harmadik diák bevándorlók gyermeke, 180 000 pedagógusból mindössze 1 300 mozog otthonosan két nyelvben és két kultúrában. Németországban ma még több olyan rendőr van, mint pedagógus, aki multikulturális élettapasztalatánál fogva személyesen ismeri az idegen viselkedésmintákat, ezért jobban tud reagálni rájuk. Egy olyan nagyváros, mint Düsseldorf esetében például öt százalék a migráns hátterű dolgozók aránya a rendészeti állományban.

A termékeny etnikai és kulturális sokszínűség, amelyet újnémetül diversitynek neveznek, ma már a nagyvállalatok munkaerő-politikájában is kötelezően figyelembe veendő szempont. Ebből kiindulva a 16 német tartomány 2007-ben nemzeti integrációs tervet fogadott el, ebben egyebek közt „több migráns hátterű pedagógus foglalkoztatására” kötelezte el magát.

A "török basa" és a többi

Az ország legnagyobb lélekszámú tartományában, Észak-Rajna-Vesztfáliában egyúttal hálózatot hoztak létre migráns hátterű pedagógusoknak, amelynek azóta már több mint háromszáz tagja van. Az alapítók egyikét, Antonietta Zeolit 2008-ban tartományi koordinátorrá nevezte ki az oktatási tárca. Zeoli Olaszországban született, Dortmundban, New Yorkban és Nápolyban tanult, és szakképzettségének megfelelően németet, angolt és filozófiát tanít. Új szerepe lehetőséget ad rá, hogy mind az iskolákban, mind a széles nyilvánosság előtt intenzívebben propagálja a „diversity” elvének érvényesülését a tanári karokban.

Ebből ugyanis azok a pedagógusok is tanulhatnak, akiknek nincs migrációs tapasztalatuk. Mint a német oktatási tárca felmérése mutatja, tanárok is könnyen hajlamosak felülni az olyan sztereotípiáknak, mint amilyen a „török basa”, az előítéletek pedig gyakran a diákok leminősítéséhez vezetnek. Ezt megelőzendő, Észak-Rajna-Vesztfália mintájára nemrég Hamburg is koordinációs irodát hozott létre a tartományban dolgozó migrációs hátterű pedagógusoknak.

Ösztöndíjat kapnak a migráns hátterű diákok

Németországban évről évre 300 000 középiskolás tesz sikeres érettségit, s ebből csak tízezer a migráns hátterű diák. A statisztikai átlagnak háromszor ekkora arány felelne meg. A Hertie és a Bosch Alapítvány ezért most kiemelt támogatást ad ezer migráns hátterű diáknak – havi könyvutalvány, otthoni PC és internetkapcsolat, valamint különszemináriumok formájában. Ha ezek a diákok továbbtanulnak, annyi ösztöndíjat fognak kapni, amennyiből megélhetnek, és nem kell munkát vállalniuk a tanulás mellett.

– Ha valamelyik diákom tehát panaszkodik amiatt, hogy neki a származása miatt nehezebb boldogulnia, én csak azzal tudom biztatni, hogy a szorgalom mindig meghozza a gyümölcsét – mondja Abbas Mordeniz. Erre Mordeniz diákja, Can Arslan az élő példa. Egy többnapos „diák-campuson”, amelyet a Zeit Alapítvány rendszeresen szervez különböző nagyvárosokban, Arslan nemrég a másik oldalról is kipróbálhatta a tanítást: „Megtudtam, mit jelent megszervezni a csoportmunkát, áttekinthetően megszerkeszteni egy szemléltető ábrát és elviselni az állandó stresszt.” Az ízelítő nem vette el Can kedvét a pedagóguspályától, épp ellenkezőleg: most jött csak meg igazán az étvágya.

Hermann Horstkotte
képzési és tudományos szakújságíró, egyebek közt a bonni Spiegel Online-nak ír

Cikkünk a Goethe Intézet Az oktatás jövője című publikációsorozatának (www.goethe.de/zukunftbildung) részeként, cseh-észt-litván-német-magyar együttműködés keretében jelenik meg.