Valami nem stimmel a szakgimnáziumi oktatással, újragondolná az óraszámokat az MTA Közoktatás
Eduline

Valami nem stimmel a szakgimnáziumi oktatással, újragondolná az óraszámokat az MTA

Gondolják újra a középfokú szakképzésben, főleg a szakgimnáziumokban a szakmai és a közismereti tárgyak arányait - ezt javasolja a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottsága.

"A közoktatás elsődleges feladata az élethosszig tartó tanulás képességének a kialakítása és nem a naprakész munkavállalók kibocsátása a gazdaság szereplői számára" - szögezi le állásfoglalásában a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottsága.

Azt javasolják, hogy a középfokú szakképzésben, elsősorban a szakgimnáziumokban a szakmai és általánosan képző tárgyak arányait gondolják újra, és az oktatott természettudományi tartalmak (tantárgyak) körének bővítsék.

Az MTA állásfoglalására a Nemzetgazdasági Minisztérium is reagált:

Újabb változások jönnek szeptembertől sok középiskolában

A szakgimnáziumi képzés szeptembertől jóval rugalmasabb lesz, a 11. és 12. évfolyamosok pedig már most is választhatnak plusz természettudományos tárgyat - így reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottságának állásfoglalására "A szakgimnáziumi képzésben a komplex természettudomány és az ágazathoz kapcsolódó természettudományos tárgyak mellett a 11-12.

A szakgimnáziumok (vagyis a korábbi szakközépiskolák) 2016-os átalakítása után - felmenő rendszerben - új tanterv alapján kezdtek tanulni a diákok: több szakmai foglalkozáson és kevesebb közismereti órán kell részt venniük. Magyar nyelvből és irodalomból, matematikából és történelemből ugyanannyi órájuk van, mint a gimnazistáknak, informatikából pedig eggyel több, ám továbbra is csak egy idegen nyelvet tanulnak.

Természettudományos órából jóval kevesebb van, mint korábban: a kilencedikesek heti háromszor negyvenöt percben tanulhatnak „komplex természettudományt”, a tizedik évfolyamtól mindössze egy, az adott szakmacsoporthoz leginkább passzoló természettudományos tárgy oktatása kötelező. Ezzel ellentétben hetente legalább 10-12 szakmai foglalkozást tartanak az intézményekben.

Szakgimnáziumok átalakítás után: kinek való ez az iskolatípus, és kinek nem?

Új intézménynév a bizonyítványban, kevesebb közismereti és több szakmai óra, átszabott érettségi − így néz ki a szakgimnáziumi oktatás egy évvel a szakképzés totális átalakítása után. A HVG 2018-as középiskolai rangsorának cikke. Nem unatkoztak a szakgimnáziumokban dolgozók az elmúlt két évben: kétszer kellett lecserélni az egykori szakközépiskolák épületeinek névtábláit, a pecséteket, fejléces papírokat.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.