Nem sokáig maradnak már a Kliknél a szak- és a szakközépiskolák Közoktatás
Eduline

Nem sokáig maradnak már a Kliknél a szak- és a szakközépiskolák

Hamarosan a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerülnek a szakiskolák és szakközépiskolák, az alapítványi és magániskolák viszont kimaradnak az egyeztetésből - írja a Népszabadság.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik) a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM) kerünek a szakiskolák és a szakközépiskolák az NGM által szövegezett, Szakképzés a gazdaság szolgálatában című koncepció szerint - írja szerdai számában a Népszabadság. A szakképzési és a köznevelési törvényt módosító javaslatokat az érintett minisztériumoknak március 31-ig kell a kormány elé terjesztenie. Arról, hogy mi lesz a tanulmányaikat szeptemberben kezdő diákokkal, nincs szó a dokumentumban.

Czomba Sándor, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára múlt héten arról beszélt: a 2016-2017-es tanévtől a szakközépiskolákat szakgimnáziumoknak hívják majd, amelyekben az érettségi után egy év alatt technikusi képesítést szerezhetnek a diákok. A mostani szakmunkásképző iskolák pedig szakközépiskolák lesznek, ahol a hároméves szakképzés után két év alatt lehet érettségit szerezni. A részleteket itt találjátok.

A cél az, hogy a szakképzés minél inkább megfeleljen a "munkaerőpiac igényeinek". A jogszabály alapján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek erről az egyházi intézményfenntartókkal és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) kell egyeztetnie, az alapítványi és magániskolákat viszont kimaradnak ebből a körből - írja a lap.

A szakképzés átalakítása régóta napirenden van: a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) elnöke, Benedek András és Szenes György, a szervezet szakképzési kollégiumának elnöke fél évvel ezelőtt levélben ajánlotta fel a segítségét Varga Mihálynak, aki azóta sem válaszolt.

Az indítható képzéseket tartalmazó szakmaszerkezeti döntés a törvény által előírt határidőhöz képest közel hét hónapos késéssel jelent meg, három nappal a középiskolai felvételi jelentkezési határideje előtt. Az NGM kedden közölte: „átmeneti szabályozást léptet életbe a szakképző iskolák felvételi eljárásánál a kormány, miután a februári, szakmaszerkezeti döntésről szóló kormányrendeletben a korábban közzétett tervezethez képest megváltoztak a keretszámok és a képzési irányok". A tanulókat a tárca szerint emiatt nem éri hátrány, „mert képzésük más, a jelentkezési lapjukon másodikként, harmadikként megjelölt szakképző intézményben megvalósulhat" - írták.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?