Fontos változások jöhetnek a szakképzésben Közoktatás
Eduline

Fontos változások jöhetnek a szakképzésben

Növelnék az ösztöndíjakat, nem pénzbeli támogatási formákat is bevezetnének a szakképzésben tanulóknál. Egy helyett két szakképzés járna ingyen a kormány tervei szerint - írja a Magyar Nemzet.

Bevált a szakképzésben bevezetett ösztöndíj- és tanulói juttatási rendszer, ezért kiterjesztenék a támogatásokat – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott Szakképzés a gazdaság szolgálatában címmel ellátott ágazati stratégiából.

A kormány által már elfogadott, de egyelőre nem nyilvános dokumentumban az áll: érdemes lenne az ösztöndíjak összegét megnövelni, jobban differenciálni, a támogatott hiányszakmák körét pedig kiterjeszteni az érettségi utáni szakképzésre is. Még több információt itt kaphattok a szakképzésekről. A hiányszakmákról pedig itt tájékozódhattok.

A második szakképzést is ingyenessé tennék

Meg kell vizsgálni egyéb, nem pénzbeli támogatási formák (Erzsébet-, üdülési utalvány) nyújtásának lehetőségét is – rögzíti az anyag, amely a tervek között említi a második szakképzés ingyenessé tételét is. Ismeretes, jelenleg csak az első szakképesítés megszerzését finanszírozza az állam, további szakmákat már csak önköltségen lehet tanulni.

Új ösztönzőrendszert dolgoznának ki a tanároknak is: a szakképzésben oktatók részére sajátos életpályamodell lépne életbe. Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a gyakorlati és a szakmai-elméleti képzés területén pedagógus szakképzettség nélküli, de komoly tapasztalattal rendelkező, a szakképzés szakirányának megfelelő felsőfokú végzettségű szakemberek helyezkedhessenek el.

Jól járhatnak a változtatásokkal a szakképzésbe bekapcsolódó cégek is, a koncepcióban ugyanis tervként szerepel, hogy differenciáltan emelnék a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható normatívát a munkaerő-piaci szempontból kiemelt szakmákban. Kitérnek továbbá a kamarai garanciavállalás bevezetésére. Ennek lényege, hogy a 9. évfolyam felett csak akkor gyakorlatozhatnak iskolai tanműhelyben a diákok, ha vállalati körülmények között erre nincs lehetőség.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.